DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Schumacher: Négy pilóta kiemelkedik a mezőnyből

A hétszeres világbajnok elmondta véleményét a jelenlegi mezőny legnagyobb alakjairól, s emellett beszélt a mindenkit foglalkoztató gumikérdésről is.

A sportág történetének egyik legnagyobb versenyzője, Michael Schumacher a tavalyi szezon végén visszavonult, de természetesen továbbra is figyelemmel kíséri a királykategóriát. Az olasz Sky csatornának tett nyilatkozatában a hétszeres bajnokot arról kérdezték, kiket tart a jelenlegi mezőny kiemelkedő alakjainaj: "Vettel, Alonso, Räikkönen és Hamilton a legjobbak jelenleg. Természetesen ők is emberek, így mindannyiuknak vannak hibáik, de keményen dolgoznak, hogy elrejtsék azokat. Ez a titka annak, hogy valaki folyamatosan javítsa az eredményeit, és ne kövessen el hibákat."



"Nem elemezném tovább: azt hiszem, a legjobb fog nyerni" - tette hozzá Schumacher mosolyogva. A 91 futamgyőzelemmel rendelkező német klasszist ezt követően az idei szezon alakulásáról is megkérdezték, és nem meglepő módon hamar szóba kerültek a gumik: "Az idei szezon nem sokban különbözik a tavalyitól, kivéve talán a gumikkal kapcsolatos problémák előkerülését. Már a tavalyi bahreini futamot követően jeleztem, hogy valami nincs teljesen rendben, hogy problémák vannak. Mostanra mindenki észlelte ezt."

"Másrészt, ahogy mindig, a legjobb nyer. És ez jó, hogy így van. A legnagyobb problémát az jelenti szerintem, hogy az abroncsoknak a csapatok többségével kompatibilisnek kellene lennie, és nem csak egy-két autóval, ahogy az elmúlt évben történt."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: