DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Magnussen jövőre már a Formula-1 mezőnyét erősítené

Kevin Magnussen, a McLaren neveltjei közé tartozó húsz esztendős dán tehetség elismerte: célja az, hogy már a jövőre a királykategóriában versenyezzen.

A World Series by Renault idei 3.5 literes sorozatának éllovasa remek formában van, hiszen az eddigi tizenegy versenyből nyolcszor is dobogóra állhatott, ráadásul a múlt heti silverstone-i teszten is jól teljesített a McLaren volánja mögött, szerdán ő érte el a legjobb időt. Ezek után nem csoda, hogy Magnussen minél előbb, lehetőleg már a következő szezonban szeretne bemutatkozni a Formula-1-ben.



A McLarennél viszont nem lesz könnyű dolga, hiszen a 2014-es pilótafelállás biztosnak tűnik, hiszen Jenson Button és Sergio Pérez is élő szerződéssel rendelkezik. Magnussen így nyilatkozott a helyzetéről: "A célom, hogy már 2014-ben az F1-ben legyek, ha nem lesz lehetőségem a McLarennél, akkor megpróbáljuk egy másik csapatnál. Ez persze nem befolyásolná a McLarennel való kapcsolatomat, más hasonló helyzetek is gond nélkül működnek a Formula-1-ben" - utalt Magnussen tavalyi ellenfelére Jules Bianchira, aki a Ferrari akadémiai versenyzőjeként a Marussia pilótája lett az idei évben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: