DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Barrichello ismét Indianapolisban

Az egykori Formula-1-es pilóta, az amerikai IndyCart is kipróbált Rubens Barrichello a hétvégén a Grand-Am Rolex Series Brickyard Grand Prix futamának keretében ismét rajthoz áll majd a legendás indianapolisi pályán.

19 Formula-1-ben eltöltött évet követően a brazil pilóta a tavalyi szezont az IndyCar sorozatban versenyezte végig, most pedig Doug Peterson társaként a Doran Racing 77-es rajtszámú Dallara-Ford versenyautójával a Grand-Am versenyzéssel is megismerkedhet az indianapolisi pályán.

"Az utolsó pillanatban állt össze minden, ezért nagyon izgatottak vagyunk" - nyilatkozta Kevin Doran a Racer magazinnak. "Doug versenyzőülését már bepróbáltuk, és mivel ő a nagyobb, Rubens ülése az övébe kerül majd."

A 41 éves Barrichello 8 Formula-1-es futamon indult Indianapolisban, ahol 2002-ben győzött is, így nem lesz számára ismeretlen a pálya, hiszen a 3 órás Grand-Am futamot az F1-es pályán rendezik majd. Tavaly már az IndyCar-ban vehetett részt a 96. Indianapolisi 500-as versenyen, amit a 11. helyen zárt. Az idei évben a brazil Stock Car bajnokságban versenyez, s az év elején már indult egy Rolex Series futamon Daytonában, ahol egy Porschéval Tony Kanaan társaként a GT kategóriában állt rajthoz. Kanaan, aki idén megnyerte az Indy 500-at szinté rajthoz áll majd a Brickyardi Nagydíjon a Target Chip Ganassi csapat pilótájaként.



Doran azt is megerősítette, hogy a hét elején Barrichello kipróbálhatja majd a csapat 77-es rajtszámú autóját. "Rubens és Doug a csapattal Putnam Parkban tesztel kedd reggel. Az új Gen 3-as karosszériával igazán jó autónk van, de nehéz lesz megszorítanunk azokat a fickókat, akik az összes futamon rajthoz álltak, ezért nem várható, hogy ellopjuk a showt, de Rubensszel jók lehetünk, és bizakodunk abban, hogy mély benyomást teszünk rá, így több futamra is visszatér majd hozzánk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: