DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Chilton: Symonds tévedett velünk kapcsolatban

A Marussia újonca, Max Chilton szerint a csapattól távozó technikai igazgató, Pat Symonds nagyon igazságtalanul értékelte le csapattársa, Jules Bianchi és az ő teljesítményét.


Nem sokkal a Williamshez való szerződése bejelentése előtt Symonds azt nyilatkozta, hogy a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso fél másodperccel gyorsabb, mint a Marussia pilótapárosa, és a csapat "keze meg volt kötve, mert olyan pilótákra volt szükségünk, akik pénzt is hoznak magukkal." A bankárcsemete Chilton szerint azonban Symonds nyilatkozata enyhén szólva is sportszerűtlen volt a csapattal szemben.

"Egy F1-es csapat nem fog elfogadni két pilótát, akik nem képesek a legtöbbet kihozni az autóból" - nyilatkozta Chilton az orosz Ria Novosti hírügynökségnek.

Chilton szerint Symonds nyilatkozata, hogy Alonso fél másodperccel is gyorsabb lenne a Marussia autójában, egyszerűen nem igaz. "Nem mondhatom azt, hogy túl sok marad az autóban" - vélekedik Chilton. "Nem hinném, hogy ez fél másodperc lenne, de azzal egyetértek, hogy egy sokkal tapasztaltabb pilóta, mint például Fernando Alonso, Jenson Button, vagy Lewis Hamilton, ha sokáig velünk lenne, akkor egy kicsit többet tudna kihozni az autónkból."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: