DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Problémák a Marussiánál

A Fiatal Pilóták Tesztjének harmadik - és egyben utolsó - napján a Marussia F1 Team tartalékpilótája, Rodolfo Gonzalez ült az MR02 volánja mögé délelőtt, majd délután Jules Bianchi kapta meg az autót.
Rodolfo befejezte a tegnap megkezdett munkát, értékes tapasztalatot gyűjtött és a csapat kiértékelte a fejlesztési alkatrészeket. Délután Jules a Pirelli ajánlásának megfelelően dolgozott, gumitesztet végzett, de napja mechanikai probléma miatt rövidre sikerült. A francia pilóta megpördült a pályán. Az autó ugyan minimálisan sérült meg, de miután már csak egy óra volt vissza a tesztből, a csapat úgy döntött, befejezi napi munkáját.

Rodolfo Gonzalez:
"Ismét nagyon örülök, hogy visszaülhettem az autóba, mivel további kilométereket és tapasztalatot gyűjthettem. Magyarországon az első szabadedzésen ismét autóba ülök, így a héten végzett munka előnyös lesz számomra. A délelőtt nem volt egészen sima, mivel többször megpördültem a pályán; talán kissé túl keményen nyomtam a teljesítményre irányuló körökben, a fejlesztési munka végeztével. Jó része ez tanulási folyamatomnak, várom már, hogy a jövő héten a szabadedzésen újra autóba ülhessek."

Jules Bianchi:
"A gyors silverstone-i látogatás során délután dolgoztam. Azt hiszem, nagyon hasznos dolog a Magyarországtól használatos abroncsokkal dolgozni és minden körrel fontos információhoz jutottunk, így jó volt itt lenni. Csalódás, hogy a nap vége felé mechanikai problémánk adódott. Ki tudtuk volna javítani, de ez elvette volna a hátralévő időt, így korábban befejeztük napunkat. Remélhetőleg sokat tanultunk a héten, amely segít minket Magyarországon."

John Booth, csapatfőnök:
"A tegnapi javuló nap után ismét csalódással volt teli a mai napunk. Rodolfo a teljesítményre koncentrált délelőtt és ezzel még több tapasztalatot gyűjtött a gumikról, melyre a szabadedzések során nincs lehetősége. A munkát az irányítórendszerek fejlesztésével zártuk, majd visszatértünk az autó standard specifikációjához, mivel Jules délután a Pirellinek gumitesztet hajtott végre. Egy tesztet teljesítettünk és a másodikra készültünk, de sajnos az autóval probléma akadt. Jules értékes adatokat gyűjtött a kemény és közepes keverékről, amely hasznos lesz a versenyekre. Sajnos nem tudta teljesíteni programját, így a lágy keveréken sem ment, de elégedettek vagyunk, mert jó adatokat gyűjtöttünk a Pirellinek és most várjuk a hungaroringi versenyt."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: