A pályán nem gyakran használják más autósport kategóriák, ezért az aszfalt koszos és csúszós a szabadedzések során. Amikor a versenyvonal megtisztul az ideális ív mellett akkor is sok kosz marad, ez és a kanyargós vonalvezetés miatt előzni nehéz. Két DRS zóna esz az idei évben, egyik a célegyenesben, a másik a kettes kanyar előtt, ezekkel próbálják elősegíteni az előzést, de a pole pozíció majdnem olyan fontos itt is, mint Monacóban. Meglepő módon azonban a versenyt az elmúlt nyolc évben csak kétszer nyerte meg a pole pozícióból induló pilóta. Mindkétszer a Vodafone McLaren Mercedes pilótájának, Lewis Hamiltonnak sikerült ez.
A Pirelli új specifikációjú abroncsokat szállít Magyarországra, a 2013-as gumikeveréket vegyítették a 2012-es konstrukcióval. A gumikat sikeresen kiértékelték a silverstone-i Fiatal Pilóták Tesztjén és a csapat most keményen dolgozik azon, hogy a közepes és lágy keverékből, melyeket a Hungaroringen használhatnak, a lehető legtöbbet hozzák ki.
A McLaren irigylésre méltó rekordot tart Magyarországon, a Hungaroringen hatszor nyert az elmúlt nyolc évben. A csapat összesen 11 alkalommal győzött - amely a konstruktőrök között rekordnak számít.
Jenson Button:
"Nagyszerű pálya, nagyszerű hely. Pozitív emlékeim vannak a Hungaroringről - nyilvánvalóan, hiszen itt nyertem első versenyem 2006-ban, amely nagyon érzelmes volt - és már nagyon régen történt! - és itt nyertem 200. versenyem is 2011-ben. Azon a napon minden jól sikerült, az autót álomszerű volt vezetni és csak célba kellett érnem. A Formula-1-ben minden győzelem különleges, de az volt egyik kedvenc napom az autóban. Természetesen 2013-ban győzni nehéz lesz, de azt hiszem a csapat nagyon jól dolgozik: Németországban a gumihasználat, stratégia és a verseny kezelése jól sikerült. Jó lenne az autóból egy kicsivel több sebességet kihozni, amellyel befolyással lehetnénk az élmezőnyre, de pillanatnyilag azzal is elégedettek lennénk, ha a lehető legjobb munkát végeznénk az időmérő edzésen és vasárnap délután."

Sergio Perez:
"Nem értem el valami jó eredményt a két legutóbbi hungaroringi versenyen, amely csalódás, mert szeretem a pályát, az időmérő edzésen jól szoktam szerepelni és azt hiszem a verseny is nagyszerű esemény a Formula-1 számára. Az idei évben reális célokkal megyek Magyarországra: a nürburgringi pozitív hétvége után tovább szeretnénk javítani és megismerni az MP4-28-cat. Azt hiszem a német verseny megmutatta, amikor a dolgok összeállnak, képesek vagyunk erősek lenni a versenyen, habár még nincs olyan sebességünk, mint az élen állóknak. Ez nagy motivációt jelent egy nehéz év során. A magyar verseny lesz az utolsó futam 2013 első felében; ez az utolsó esemény a hivatalos nyári szünet előtt, így a paddockban mindenki örül. A versenycsapatnak, vagy a gyárban dolgozóknak nagyszerű lenne, ha a nyári szünetre erős pontszerzéssel mehetnénk."
Martin Whitmarsh, csapatfőnök:
"A Magyar Nagydíj szilárd helyet kapott a Formula-1-es naptárban - a verseny népszerű az európai rajongók körében és változatlan a hangos és szenvedélyes rajongók támogatása. A Hungaroring maga kihívást jelentő, lassú pálya, amely jó egyensúlyt kíván a mechanikai tapadás és az aerodinamikai kigyorsítás között, így lehet maximális teljesítményt elérni a kanyarokban. A verseny gyakran kemény a pilóták számára, akik élvezik a kanyargós pálya könyörtelen sebességét. A 27 Magyar Nagydíjból, melyet 1986 óta rendeznek meg, a McLaren 11-et nyert meg; ugyan nem számítunk arra, hogy az idei évben növeljük győzelmeink számát, szeretnénk fenntartani pozitív németországi eredményünket, melyet a hónap elején értünk el, az egész csapat várja, hogy a maximumot kihozza csomagunkból azon a pályán, melyet mindnyájan szeretünk."