DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Magnussen jól teljesített a McLarennél

A Formula-1 évenként megrendezésre kerülő Fiatal Pilóták Tesztje ma megkezdődött Silverstone-ban. A Vodafone McLaren Mercedes három pilótájával dolgozik a pályán; Kevin Magnussen (szerda), Oliver Turvey (csütörtök) és Gary Paffett (péntek) ülhet autóba.

A dán pilóta, Kevin Magnussen második alkalommal vezethette a McLarent - tavaly novemberben már részt vett Abu Dhabiban a Fiatal Pilóták Tesztjén.

A mérnöki csapat a délelőttöt az autó aerodinamikai változtatásainak kiértékelésével töltötte és kiértékelte a Pirelli abroncsot, a 20 éves pilóta több, hosszú etapot teljesített.

Délután Magnussen folytatta a csapat aerodinamikai- és gumikiértékelési munkáját. Lehetőséget kapott arra is, hogy megismerje az MP4-28 irányítórendszerét.

Kevin Magnussen:
"Ez volt az első alkalom, hogy Silverstone-ban Formula-1-es autót vezethettem és fantasztikus élmény volt. Sok kört teljesítettünk - majdnem két versenytávot - és mivel ebben az időszakban nem lehet sokat tesztelni, a lehetőség ezért felbecsülhetetlen értékű. A nap során visszajelzéseket adtam a mérnököknek az autóról, új beállításokat teszteltünk, ez a munka erősebb pilótává tesz. Köszönöm a Vodafone McLaren Mercedesnek ezt a lehetőséget és mindent alkalmazni fogok a jövőben, amit a mai napon tanultam. Az autót megízlelve még elszántabban szeretném megvalósítani, hogy egy napon az autósport csúcsán versenyezhessek. Kétségtelen, sokat tanultam ma."

Kevin Magnussen ma befejezte programját, holnap Oliver Turvey ül autóba, számos fejlesztési területre koncentrál majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: