Hembery szombaton Silverstone-ban tárgyalt Jean Todttal és Bernie Ecclestone-nal az idényzárót követő brazíliai teszt lehetőségéről, melyhez a csapatok hozzájárulása is szükséges, hiszen a teszthez módosítani kell a jelenleg érvényes szabályokat.
"Jean Todtnak volt néhány jó ötlete és úgy érezte, találnunk kell egy megoldást, hogy könnyebben jussunk tesztlehetőséghez. Szó esett arról az opcióról, hogy a szezon végén tarthatnánk két-három napot, mely segíthet nekünk az utolsó döntések meghozásában" - mondta Hembery a brit Autosport kérdésére.

A brit szakember hozzátette, hogy véleménye szerint a nagyfokú szabályváltozások ellenére az idei autók is megfelelőek lesznek a teszthez, mivel a sebességük kemény erőpróba elé fogják állítani az új keverékeket. Hembery szerint nem kell minden csapatnak részt vennie a teszten ahhoz, hogy az hasznos legyen, de a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, aki ott akar lenni: "Még a tervezési szakaszban járunk. Nincs szükségünk minden csapatra, de mindenkinek tudunk abroncsokat biztosítani, ha szeretnének tesztelni. Azt akarjuk, hogy a téli teszteken használtakhoz nagyon közeli gumik legyenek."