DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

A Ferrari tart az új szabályoktól

A Ferrari beismerte, aggodalommal tölti el őket az üzemanyag áramlására vonatkozó szabály, amelyet 2014-ben vezetnek be, amikor a sport V8-as motorokról turbófeltöltésű V6-os erőforrásokra vált.
A múlt héten az FIA bejelentette, az autók a jövő évtől maximum 100 kilogramm üzemanyagot használhatnak el a futam során, amely 40-50 kilogrammal kevesebb a jelenleg felhasznált mennyiségnél. A túlfogyasztás érdekében az irányítótestület minden üzemanyagtartályba egy áramlást figyelő műszert épít.

A Ferrari szerint veszélyes túlságosan előtérbe helyezni az üzemanyag-takarékosságot, mert ezzel ártanak a sportnak.

"A Ferrari szerint ez veszélyes" - mondta el Luca Marmorini, a maranellói csapat motorrészlegének vezetője. "Tetszik, hogy a Formula-1 a hatékonyságra figyel, de nem szeretnénk, ha a Formula-1 egy olyan sport lenne, ahol a körök 50 százalékában az autók csak a pályán cirkálnak."

Marmorini hozzátette, a megbízhatóságra a jövő évben még nagyobb figyelmet kell folytatni, mivel egy pilóta 2014-ben a szezon során az eddigi nyolc helyett csak öt erőforrást használhat.

"Aki jól kezeli a motort és megbízható az jó eredményt fog elérni. De nehéz lesz problémák nélkül teljesíteni a szezont; egy motornak négy-ötezer kilométert kell teljesíteni, amely majdnem kétszer annyi, mint most."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: