A fiatal mexikói pilótának kellene Lewis Hamiltont helyettesítenie a csapatban, ami egyenlőre nemigen megy neki, így Perez eddig csak a mögötte álló Telmex-ben és a mexikói milliárdos Carlos Slimben rejlő kereskedelmi lehetőségek ígéretét tudja felmutatni Wokingban.
A Kínai Nagydíjon Kimi Raikkönent a pályáról leterelő Perez vezetési stílusa a többi pilóta tetszését sem nyerte el. Amikor a futam után Raikkönen Fernando Alonsóval és Lewis Hamiltonnal megvitatta az esetet, Hamilton is helyeselt mondván "Perez foglalta el az egész helyet."
Martin Brundle pedig odáig megy, hogy szerinte a McLaren rossz vásárt csinált Perezzel, és a mexikói pilóta helyett inkább azt a Nico Hülkenberget kellett volna szerződtetniük, aki rövid ideig a Kínai Nagydíjon is vezette a futamot. "Én még mindig nem tudom megérteni, hogy a McLaren miért nem írt alá egy olyan pilótával, mint Hülkenberg" - nyilatkozta Brundle a német Speed Weeknek. "Nico tehetsége teljesen egyértelmű. Én tízszer inkább aláírtam volna vele, mint Perezzel."

A McLaren csapat vezetője, Martin Whitmarsh azonban egyelőre védelmébe vette 23 éves pilótáját. "A Raikkönennel kapcsolatos incidens kapcsán azt tudom mondani Pereznek, hogy odakint verseny van, így néha ki kell tennie az embernek a könyökét, de a nélkül, hogy piszkos játékot játszana."
Brundle: A McLarennek Hülkenberget kellett volna szerződtetnie
https://formula.hu/f1/2013/04/15/brundle-a-mclarennek-hulkenberget-kellett-volna-szerzodtetnie 2013-04-15 12:30:00 2013-04-15 12:30:00
Az egykori Formula-1-es pilóta, televíziós szakkommentátor, Martin Brundle szerint a McLaren nagy hibát követett el, amikor Nico Hülkenberg helyett Sergio Perezt szerződtette le, hiszen a német pilóta is ott volt a látóterükben.