Daniel Ricciardo:
"Nagyszerű bejutni az időmérő edzés harmadik etapjába. Ez az első alkalom a tavalyi bahreini időmérő edzés óta, hogy az első tízbe kerültem, majdnem egy éve történt ez már. Holnap erős versenyt várok és mindent beleadok, hogy a legtöbbet tudjam kihozni a hetedik helyemből. Azt hiszem, izgalmas verseny lesz és ma mindenki az utolsó pillanatig várt a harmadik etapban, mindenki a holnapra spórolt abroncsokat, mivel a lágyabb keveréken a hosszú etapokon már pénteken is nehéz volt boldogulni. Ez az eredmény mindenki hangulatát emeli, ahogy az enyémet is, már nagyon várom, hogy holnap kialudjanak a rajtlámpák! A fiúk keményen dolgoznak a gyárban és az autót gyorsabbá teszik, nagy gratuláció mindenkinek."
Jean-Eric Vergne:
"Ez csalódás volt, mert a pénteki sebességhez képest ma délután valami nem volt egészen jó az autóval. Azonban biztos vagyok benne, holnapra sikerül megoldani a problémát és amikor csapattársam ennyire elől végez, akkor az pozitív jelzés holnapra, mert az autó egyértelműen jól működik. Lesz még több lehetőségünk, hogy a versenyen innen valamit tudjunk kezdeni. A gumihelyzet egészen összetett és majd meglátjuk, hogyan tudunk a legtöbbet kihozni belőle, mert a jó stratégia lesz a meghatározó tényező holnap délután. Az elmondható, hogy az autó javult az első két versenyhez képest."
James Key, műszaki igazgató:
"Néhány kisebb változtatást végeztünk itt és ez javított az autón az első két versenyhez képest, reménykedtünk benne, hogy jó előrelépést tudunk tenni és összességében ez sikerült. Nem számítottunk rá, hogy ennyivel jobbak leszünk itt, mivel ez a pálya mindig nehéz volt számunkra. Azonban egész hétvégén jó a teljesítményünk és péntektől szombatig sokkal simább időszakunk volt, mint a korábbi versenyeken, az autó jól reagált a változtatásokra. Daniel fantasztikus munkát végzett, mindent jól csinált és sok időt talált az új gumiszetten. Nagyon remek vezetés volt és megérdemelte a harmadik etapot és a hetedik helyet. Nagyszerű hír ez a csapatnak, mivel nagyon keményen dolgozunk a pályán és a gyárban, mert tudtuk, jobbak is lehetünk, mint az első két versenyen. Jev-nek nem volt szerencséje, pedig a mai délutánig hasonló sebességgel rendelkezett, mint csapattársa. Azonban a 16. helyről lehet pontokat szerezni vasárnap, így optimisták vagyunk. Mivel nagy a helyezésbeli különbség autóink között a rajtrácson, ezért két különböző stratégiát dolgozunk ki holnapra. A lágyabb keverék ismeretlen, míg a pénteki tesztek alapján a keményebb sokáig bírja."
Toro Rosso: Újra az első tízben
https://formula.hu/f1/2013/04/13/toro-rosso-ujra-az-elso-tizben 2013-04-13 09:58:00 2013-04-13 09:58:00
A Scuderia Toro Rosso két pilótája, Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne a hetedik és 16. helyen fejezték be a Kínai Nagydíj időmérő edzését.