Kimi Räikkönen:
"Ez volt a legjobb időmérő edzésem a csapatnál, amely jó, de természetesen mindig szeretnél a pole pozícióba kerülni. Ez egy egészen trükkös hétvége eddig és kisebb problémánk volt a beállítással, de mindig nehéz a dolgokat pontosan úgy elvégezni, ahogyan akarod, ám az autó láthatóan jól működik most. A gumik természetesen holnap kérdésesek lesznek; néhányan a keményebb keveréken rajtolnak, de mi egy olyan stratégiát választottunk, amelyről úgy gondoljuk, a legjobban működik. Remélhetőleg sikerül jól kezelni a kopást, ahogyan eddig mindig az idei évben és jó verseny lesz holnap."
Romain Grosjean:
"A pénteki nap nehéz volt és szombat délelőtt is időt veszítettünk, így ez egy kihívást jelentő hétvége, de végre újra versenyezhetek. Kisebb problémákkal küszködünk itt és ott, de a mérnökök keményen dolgoznak és fantasztikus munkával eddig eljuttatták az autót. Első köröm a lágy keveréken az első etapban valójában az első volt ezen a hétvégén ezekkel az abroncsokkal, így kissé a beállítással foglalkoztunk, de azt hiszem, jól dolgoztunk. Természetesen mindig szeretnél jobb lenni, de összességében elégedett vagyok. Az a utó sokkal jobb volt délután, így majd meglátjuk, mire leszünk képesek a versenyen."
Alan Permane, pályán végzett munkáért felelős igazgató:
Hogyan sikerült az időmérő edzés?
Nyilvánvalóan nagyon elégedettek vagyunk a mai eredménnyel. Kimi jól ment az autóval egész hétvégén; nem annyira délelőtt, amikor kisebb beállítás változtatást végeztünk, de a helyzet megváltozott és visszatért oda, ahol lenni szeretnénk.
Mi volt a probléma Romain autójával?
Romainnak nehéz délelőttje volt, de valódi probléma nélkül; csak kisebb problémák voltak, amelyek rövid időre akadályozták a munkát. Az időmérő edzésen egy olyan autóval ment, amelyet nem változtattunk meg a délelőtti szabadedzést követően, így ebből a szempontból a korai bánat után nagyszerű munkával megszerezte a hatodik helyet.
Mi a helyzet a versenystratégiával?
Minden előkészületi munkát elvégeztünk, így tudjuk hol állunk a lágy és a közepes keverékű abroncson; bízunk a stratégiában és egy erős versenyre számítunk.
Milyen eredmény várható holnap?
A második és a hatodik helyről bármi megtörténhet; természetesen szeretnénk mindkét pilótánkkal a dobogóra állni, egyikkel a legmagasabb fokára.
Lotus: Futamgyőzelem a cél
https://formula.hu/f1/2013/04/13/lotus-futamgyozelem-a-cel 2013-04-13 11:35:00 2013-04-13 11:35:00
Kimi Räikkönen a 2009-es Monacói Nagydíj óta először indulhat az első rajtsorból, miután a Kínai Nagydíj időmérő edzésén a második helyet szerezte meg. Kimi 1:34.761-es idejét használt Pirelli lágy keveréken érte el és Lewis Hamilton mellől kezdheti meg az 56 körös versenyt. Romain Grosjean szintén az első tízbe került, a harmadik etapban 1:35.364-es időt ért el és a hatodik helyet szerezte meg.