A folytatás azonban már ismerős: Webber alacsonyabb fokozatba kapcsolta az erőforrását, miközben Vettel a csapatutasítást figyelmen kívül hagyva megelőzte őt.
"A Formula-1-ben az igazság csak apró darabokban kerül a felszínre" - írta a német lap újságírója, Michael Schmidt.
A Red Bullok mögött a 3. és 4. helyen haladó mercedeses pilótáknál, Lewis Hamiltonnál és Nico Rosbergnél - hasonló üzemanyag-takarékossági problémák miatt - a Mercedes GP is a csapatutasítás eszközéhez nyúlt. A Red Bull azonban hivatalosan csak a Pirelli abroncsok védelme és egy esetleges ütközés elkerülése miatt adta ki a Multi-21 csapatutasítást a pilótáinak. Az Auto Motor und Sport szerint azonban más dolgok is erre késztették a Red Bullt.

"Nyilvánvalóan több van itt, mint amit a Red Bull el akar mondani" - folytatta Schmidt. "Úgy tűnik, hogy az első 42 körben Webber jelentősen több üzemanyagot használt el, mint Vettel, így ő már a piros tartományban volt, míg Vettel 12 kört autózhatott Webber szélárnyékában nyitott DRS-sel. Ezért a Red Bullnál nem csak egy esetleges balesettől féltek, de attól is tartottak, hogy Webbernek elfogy az üzemanyaga, ezért arra kérték, hogy vegyen vissza a teljesítményből és hozza célba az autót."
Webbernek az üzemanyaggal is spórolnia kellett Malajziában?
https://formula.hu/f1/2013/04/06/webbernek-az-uzemanyaggal-is-sporolnia-kellett-malajziaban- 2013-04-06 10:00:00 2013-04-06 10:00:00
A német Auto Motor und Sport értesülései szerint a Maláj Nagydíjon a Red Bull csapat ausztrál pilótájának, Mark Webbernek már az üzemanyaggal is spórolnia kellett, a Red Bull ezért adta ki Sebastian Vettelnek a Multi-21 csapatutasítást, hogy tartsa Webber mögött a pozícióját.