Az 5451 méter hosszú pályán minden kanyartípus megtalálható és egy nagyon hosszú egyenes végét a legjobb előzési pont zárja le. A pálya műszakilag hasonló igényeket támaszt az autóval szemben mint Sepang, a Maláj Nagydíj helyszíne, de a hűvösebb levegő- és pályahőmérséklet miatt Kínában a gumikopás nagyobb mértékű lesz.
Az egyes és a 13-as kanyar különösen megterhelő az ember és a gép számára. Az autók 185 mérföld/órás sebességgel kezdik meg az egyes kanyart, majd 140 mérföld/órát lassulva kell befordulni a 180 fokos beláthatatlan kanyarba. A 13-as kanyar szintén 180 fokos jobb forduló, a vége felé kiszélesedik. Mindkét kanyar kemény tesztnek veti alá a Pirelli lágy és közepes keverékű abroncsát.
A McLaren jó rekordot tart a Kínai Nagydíjon, háromszor nyertek itt a csapat pilótái (2008-ban, 2010-ben és 2011-ben) és az első, 2004-es verseny óta összesen kilenc dobogós helyezést szereztek.
Jenson Button:
"Furcsa módon a Kínai Nagydíj olyan, mintha újraindulna szezonom. Nyilvánvalóan nem arra számítottunk, hogy két pontot szerzünk a szezon első két versenyén, de azt hiszem, a csapatnál mindenki rákapcsolt és az autó problémáinak megoldására koncentrál. Tudjuk, hol veszítünk teljesítményt, így azt hiszem, várjuk már, hogy megtudjuk, mit érhetünk el Sanghajban. Ami a pályát illeti, mindig szerettem itt versenyezni: autónk mindig jól teljesített ezen a pályán és mindig jó egyensúlyt találtunk a lassú részek, nagy sebességű irányváltozások és a hosszú egyenesekben szükséges leszorítóerő között. Jó hely a versenyzésre, mert az egyenes jó lehetőséget biztosít arra, hogy szélárnyékba kerüljünk és előzzünk. Azt hiszem, jó versenyünk lesz a jövő hétvégén is. Fontos dolog, hogy csapatként koncentráltan kezdjük a hétvégét, az edzések során javítsunk erősségeinken és jobban megismerjük az autót. Úgy érzem, mindennek össze kell állnia az idei bajnokságban, már nagyon várom, hogy újra autóba üljek, újra megkezdjem a harcot."
Sergio Perez:
"Azt hiszzem, a szezon első két versenye után kicsit kifújhattuk magunkat. Ez fontos volt, mivel visszatérhettünk a főhadiszállásra és minden erőnkkel azon tudtunk dolgozni, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt hozzunk ki az autóból. Számomra hihetetlen volt az, hogy nemcsak a csapat megoldó képességét tapasztalni, hanem azt a pozitív megnyilvánulást, melyet mindenki mutatott a változtatások elvégzéséhez. Hihetetlen csapatmunka. Ãgy készülhetünk a harmadik futamra és úgy érzem, a csapaton belül pozitív a gondolkodás. Tudjuk, Ausztráliában és Malajziában alulteljesítettünk, de Jenson és én ennek ellenére pontokat tudtunk szerezni. Nem ott vagyunk a sorrendben, ahol lenni szeretnénk, de ezek a pontszerzések azt jelentik, a csapat már 60 futam óta pontot szerez - ez hihetetlen és nagyszerű rekord. Mint mindenki a csapatban, én is nagyon várom Kínát - nagyszerű pálya, mindenből egy kicsi - és azt hiszem, jó tesztje lesz az autónak."
Martin Whitmarsh, csapatfőnök:
"Egyértelmű, hogy Ausztráliában és Malajziában mutatott teljesítményünk messze színvonal alatti volt. Azonban a három két szünet a második és a harmadik futam között hasznos; tovább folytattuk az MP4-28 megismerését és bízunk benne, hogy képesek vagyunk olyan változtatásokat végezni a hétvégére, mellyel javul teljesítményünk. A csapat reagáló képessége kivételes; ahogyan már elmondtam, Jenson és Checo remekül viselkedik. Valódi, ösztönző vezetőknek mutatják magukat és valódi nagykövetei csapatunknak. A mérnökök, tervezők és szerelők is fáradhatatlanul dolgoznak, lelkiismeretesen próbálják kihozni az autóból a maximumot, bízunk benne, hogy megváltozik helyzetünk. A Formula-1 megjósolhatatlan. Korábban versenyképesek voltunk Sanghajban - ugyanakkor néhány váratlan eredmény is született -, bizakodom és izgatottan utazom Kínába a jövő héten, azzal a reménnyel, hogy további fejlődést érünk el és le tudunk dolgozni abból a hátrányból, mellyel az élen állókkal szemben rendelkezünk."
McLaren: Dolgozunk hátrányunk lefaragásán
https://formula.hu/f1/2013/04/06/mclaren-dolgozunk-hatranyunk-lefaragasan 2013-04-06 07:39:00 2013-04-06 07:39:00
A Shanghai International Circuit egy mocsaras területen épült 2004-ben Sanghajtól északnyugatra. A projekt során két, kilenc emeletes boxépületet húztak fel, 29000 néző befogadására alkalmas főtribün került kialakításra és egy díszes paddock, amely a legnagyobb a Formula-1-es helyszínek közül; a pályát Hermann Tilke tervezte és "új millenniumként" említette.