DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 11. szombat
F1

Rosberg és Hamilton szerint fejlődés várható a Mercedesnél

A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton szerint az első két fordulót követően még több meglepetést okozhatnak a továbbiakban. A brit pilóta Ausztráliában ötödik, míg Malajziában a harmadik helyen végzett és a Mercedes W04 ígéretes teljesítményt nyújtott már a tesztidőszak alatt is.

"Jobb rajtot vettünk, mint előzetesen képzeltük és az ötödik, valamint a dobogós helyezés ígéretesnek tűnik. Az istálló tavaly nem tudott megfelelően fejleszteni a szezon során, idén ez máshogy lesz. Sokkal több van még bennünk, kemény munkával jobbá tehetjük az autót. Ezen a hétvégén a gyárban fogok én is dolgozni, Kínába további fejlesztések érkeznek majd" - fogalmazott Hamilton.





Csapattársa, Nico Rosberg tavaly megnyerte a Kínai Nagydíjat, így pozitív előérzettel készül a 2013-as shanghai-i futamra. "Nagyon jó emlékekkel eltöltve utazom jövő héten Kínába, hiszen ott szereztem tavaly életem első Formula-1-es győzelmét. Sőt az elmúlt három évben mindig tudtam ott vezetni a versenyt. Szeretem azt a pályát, jó az érzéseim a közelgő eseménnyel kapcsolatban. Mióta visszatértünk a bázisra Malajziából, nagyon keményen dolgozott az egész csapat, hogy tovább tudjuk fejleszteni az autónkat. Hétfőn még a gyárban leszek, hogy a szimulátor segítségével teszteljünk kicsit a következő két futamra. Jól kezdtük az évet, továbbra is keményen kell dolgoznunk és remélhetőleg Kínában és Bahreinben még jobb teljesítményre leszünk képesek."

Ross Brawn szerint is jól kezdte a Mercedes az évet, jobban is, mint képzelték volna, azonban még így is nagy a lemaradásuk az élen járó csapatokkal szemben. Sok még tehát a munka a német gyártó számára, mely a következő két futam előtt vár rájuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: