Bizonyára sokan emlékeznek a tavalyi botrányra. A Brit Nagydíj hétvégjén rengeteg eső esett, ami teljes káoszt okozott a pálya környékén, már pénteken. Az utak járhatatlanná váltak, kilométeres dugók alakultak ki, a kempingeket pedig szó szerint elmosta az eső. A helyzet odáig fajult, hogy a rendezők kénytelenek voltak megkérni a rajongókat, szombaton ki se menjenek a pályára. Silverstone-ból jelentik: megtanulták a leckét, így pénzt fektetnek abba, hogy a pályát környező utakat és kempingeket eső esetén is használhatóvá tegyék.

"Jelentős időt és pénzt fektettünk abba, hogy a rajongók jobb tapasztalatokat szerezzenek a Brit Nagydíjon. Szeretnénk bebiztosítani, hogy ne ismétlődjön meg az időjárás okozta bosszúság, amely legutóbb néhány rajongót érintett pénteken" - mondta Richard Philips, Silverstone ügyvezető igazgatója, és hozzátette, hogy a tavalyi eset ellenére telt házra számítanak az idei versenyen, tekintve, hogy négy brit is van a mezőnyben: Lewis Hamilton, Jenson Button, Paul di Resta és az újonc Max Chilton.

"Ha az első két versenyt vesszük alapul, akkor ez egy lélegzetelállító szezon lesz. Tavaly a Brit Nagydíj látogatottsága kiemelkedő volt, 297.000 ember, a három nap alatt, az extrém időjárási körülmények ellenére. Ha a pilóták fenntartják az izgalom ezen szintjét, biztos vagyok benne, hogy az idén is tömegek jönnek el június végén. Négy brit versenyző lelkesítő, a hangulat pedig feszültnek ígérkezik." A Brit Nagydíjat idén június 28. és 30. között rendezik meg.