DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 10. péntek
F1

Ricciardo nagyon magabiztos a csapatát illetően

Az ausztrál pilóta bizalma a csapatban nem rendült meg, úgy gondolja, hogy sokat fognak még fejlődni.

A mindig mosolygós, mindig optimista Daniel Ricciardo most sem hazudtolta meg magát, nyilatkozata szerint ahogy megérti a csapata az STR8-as működését a legkisebb részletekig, igazán jó autót tudnak majd belőle varázsolni.

A Red Bull leánycsapata összesen egy darab pontot tudott gyűjteni az első két futamon, így teljesítményük elég lelombozó lehet azok számára, akik azt hitték, hogy majd a Sauber és a Force India ellen láthatjuk harcolni őket.

Ricciardo azonban megvédi a csapatát, szerinte a fejlődés nincs is már annyira messze:

"Amikor a maláj szabadedzéseken gyakoroltunk, még csak a 17. helyen voltunk, de nem estünk kétségbe, délutánra már meg is találtuk a megoldást, amivel javítani tudtunk." - idézi őt az AUTOSPORT. "Nem ott vagyunk, ahol lennünk kéne, de meg van a lehetőség a javításra, ebben biztos vagyok. Nem vagyunk annyira gyorsak, mint amilyenek lehetnénk, de természetesen fejleszteni fogunk ezen. Olyan dolgok vannak benne az autóban, amire még nem jöttünk rá, így nem is tudjuk kihasználni, de csak idő kérdése, és meglesz a javulás."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: