A Red Bull és a Mercedes GP az idén egy valamiben biztosan egyetért, mégpedig abban, hogy nem jók a Pirelli gumik - legalábbis számukra. Mindkét csapat lobbizik a gumigyártónál, és most úgy tűnik, hogy sikerrel. "Vannak jelek, miszerint meg fognak változni az összetételek. Minden valószínűség szerint már Bahreinben, vagy az után" - nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes motorsport igazgatója a SID hírügynökségnek.
Ugyanakkor Paul Hembery többször is kijelentette, csakis akkor változtatnak az abroncsokon, ha minden csapat egyöntetűen ezt igényli. "Egyáltalán nem ez a helyzet" - mondta Hembery.

Helmut Marko ennek ellenére biztos a változásban: "Azt kell mondanunk a pilótáinknak, hogy a leggyorsabb szakaszon, ne menjenek olyan gyorsan, mint tudnak, mert az túl nagy teher a gumiknak. Természetesen már komoly tárgyalásokat folytatunk (a gumigyártóval). Azt hiszem a Pirelli mára realizálta a helyzetet, és megígérte, hogy más vegyületekkel fog érkezni, legkésőbb Bahreinbe" - nyilatkozta Dr. Helmut Marko a német Sky televíziónak.