Rosberg az elmúlt három évben nagyon jó teljesítményt nyújtott a Mercedesnél, új csapattársa, Hamilton azonban gyorsan beilleszkedett a csapatba és két futam után 2-0-ra vezet Rosberggel szemben az időmérő edzéseken. A német szerint azonban ez nem törte meg az önbizalmát, hiszen azt eddig is tudta, hogy Hamilton nagyon jó edzésmenő.
"Igen nagyon kegyetlen" - nyilatkozta Rosberg. "De tudtam, hogy nehéz lesz, ezt vártam és ez jó. Ezért vagyok itt, az ilyen kihívásokért és tudtam, hogy Lewis mennyire gyors. Versenyeztem ellene a gokartban, ezért eddig nem igazán lepett meg, de még mindig biztos vagyok benne, hogy meg fogom dolgoztatni a pénzéért."

Rosberg szerint jobb kilátásai vannak a csapatnak az idei szezonban, hiszen sikerült előrelépniük olyan területeken, ahol eddig komoly hátrányban voltak, ilyen például az abroncshasználat, bár azt azért elismeri, hogy az abroncsok konzerválása az idei szezonra sem lett egyszerűbb feladat. "Ez egy nagy kihívás. Igazán sok tudást igénnyel, és a mérnököknek is a legtöbbet kell kihozniuk belőle. De jó versenyeket eredményez, így ez jó dolog. Az autónk biztosan jobb ebben az évben, ezért sok minden könnyebb az abroncshasználat tekintetében, hiszen ha jó munkát végzel minden helyzetben, akkor jobb versenyed lesz. De ez ebben a pillanatban ez hasonlóan nagy kihívás a számunkra, mint amilyen tavaly volt, de összességében az autónk jobb."