Steward
Szikora Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. október 6. csütörtök
F1

Tartotta az élmezőny tempóját a Mercedes

A Maláj Nagydíj időmérő edzésen a Mercedes csapat pilótáinak, Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek a 4. és a 6. rajtpozíciót sikerült megszereznie a holnapi futamra.

Nico Rosberg: "Száraz körülmények között nagyszerű volt ma az autóm egyensúlya, és minden tökéletesen működött, ami nagyszerű. Amikor azonban elkezdett esni, sajnos nem tudtunk mindent kihozni az autóból, a Q3 végén az abroncsaim pedig már kopottak voltak, mert a pálya néhány része száraz volt, ezért nem tudtam javítani. Jó autónk van azonban a futamra és a harmadik rajtsor erős rajtpozíciót jelent, ezért nagy várakozásokkal tekintek a holnapi napra. Lehetnek jó lehetőségeink, és mi biztosan a legtöbbet hozzuk ki majd belőlük."

Lewis Hamilton: "Nagyon boldog vagyok a negyedik helyemmel, ha figyelembe veszem a mai körülményeket. Az autóm nem volt rossz szárazon, de az egyensúlya azért még sokkal jobb is lehetne, az esős Q3-ban azonban nagyon trükkösek voltak a körülmények. Régebbi abronccsal futottam a körömet, mint az előttem állok, ami nem volt szerencsés dolog, de összességében a tempóm jó volt, így nem panaszkodom. Ez a második futamom a második sorban, és nagyon sok pozitívum történt eddig is a hétvége során. A hosszú etapos tempónk nagyon jónak tűnik a többiekhez képest, ezért én holnap száraz körülményekben reménykedem."

Ross Brawn: "Ma délután egy izgalmas időmérőben volt részünk a változó időjárási körülmények miatt. Az autó mindkét keveréken kiegyensúlyozott volt, az intermediate abroncsokon is, és nagyon jó munkát végeztünk a körülmények megítélésében is. Megvolt e lehetőségünk a második szett interek felhelyezésére, amivel potenciálisan gyorsabbak lehettünk volna, de nem ezt választottuk. Lewis és Nico is jó pozícióban vannak a futamra, és az autó is megfelelő állapotúnak tűnik, ezért nagy várakozásokkal tekintünk a holnapi napra függetlenül attól, hogy az időjárás mit is dob majd a számunkra."

Toto Wolff: "Ez egy trükkös időmérő edzés volt, különösen a Q3, amikor is talán jobb lett volna a második szett intereket is igénybe vennünk, de utólag mindig könnyebb bölcsnek lenni. A realitás az, hogy ma is megmutattuk azt, hogy pozitív irányba haladunk, egy erős eredményt értünk el azzal, hogy mindkét autónk bent van a legjobb hat között és a csapat is erős teljesítményt nyújtott. Az egész hétvégét azzal töltöttük, hogy a vasárnapi és nem a szombati teljesítményünkön dolgoztunk, így azt reméljük, hogy holnap is meg tudjuk majd erősíteni ezt a pozitív trendet."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: