DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 10. péntek
F1

önmaga árnyéka a McLaren

Igaz, a Q3-ba mindkét McLaren bejutott, de a csapat távolról sem elégedett a Button által megszerzett 8., és a Perez által autózott 10. hellyel a Maláj Nagydíj időmérő edzésén.

Jenson Button: "Nem hiszem, hogy jobb eredményt várhattunk volna ettől az időmérőtől, mint a nyolcadik hely, de mivel csak két tizeddel voltam lemaradva attól a sráctól, aki megnyerte az Ausztrál Nagydíjat (Kimi Raikkönen), a Q3-ban, végül is nem rossz. A Q3 ma nedves körülmények között zajlott, de közben a Q1-ben és a Q2 első felében úgy tűnt, kicsit versenyképesebbek vagyunk száraz pályán, mint a múlt héten voltunk. Még mindig nem vagyunk gyorsak, de a srácok fantasztikus munkát végeznek és minden tőlük telhetőt megtesznek az autóért. Ami a holnapi futamot illeti, ha az embernek gyors autója van, nem szeretne esőt. Ha kevésbé gyors, akkor szeretné, ha esne. Nekünk azonban nem volt nagy tempónk a köztes gumikon a Q3-ban, amikor esett, így minden, amit mondhatok, hogy keményen fogunk küzdeni, meglátjuk mit hoz a verseny."

Sergio Perez: "Figyelembe véve, hogy hogyan viselkedett az autó az Albert Parkban mindössze egy héttel ezelőtt, azt hiszem, el lehet mondani, hogy ez egy bíztató időmérő edzés volt. Jenson és én is bekerültem a Q3-ba, ami nagy megkönnyebbülés, de természetesen tudjuk, hogy még mindig hosszú utat kell megtennünk az autó fejlesztésének szempontjából. Látom, hogy a csapat dolgozik az autó fejlesztésén, és nagyon jó érzés, hogy részese lehetek ennek. Gyakran esik késő délután Sepangban, így azt hiszem, a holnapi verseny esős lehet, tekintve, hogy a tervek szerint délután négykor kezdjük. Tényleg élvezem a versenyzést ezen a pályán, függetlenül az időjárástól, holnap a legjobbat adom magamból a legjobb csapattal a Forma-1-ben."



Martin Whitmarsh, csapatfőnök: "Jenson és Checo is dicséretre méltóan vezetett a száraz pályán ma az időmérőn, trükkösek voltak a körülmények, így nehéz lehetett számukra, így könnyű volt hibázni. Ami az autó teljesítményét illeti, még távolról sem vagyunk elégedettek a nyolcadik és a tízedik hellyel, ugyanakkor elmondhatjuk, hogy tettünk előrelépést a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjhoz képest, ezért szeretnék köszönetet mondani minden srácnak, itt is és Wokingban is, az erőfeszítéseikért. Ugyanilyen fontos azonban, hogy folyamatosan gyűjtsük a hasznos információkat, intenzíven, azzal a céllal, hogy tovább fejlesszük az MP4-28-at. Még hosszú utat kell megettünk, mert még közel sem vagyunk ott, ahol szeretnénk, kell növelnünk az autó teljesítményét, de ki lehet jelenteni, hogy máris fejlődtünk és úgy tűnik a helyes irányba."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: