Raikkönen, Vettel és Massa sorrend alakult ki az edzés végére, az első és a harmadik helyezett között 0.092 másodperc különbség volt.
Az eső nem jelentette a pályán végzett munka végét. Hasonló időjárásra számítanak ugyanis a csapatok az időmérő edzésen és a versenyen. A pilóták a pályára gurultak és a nedves pályát mérték fel, valamint az átmeneti időszakot a száraz és a nedves aszfalt között.
A meleg idő gyorsan felszárította a pályát és az edzés végére újra előkerültek a slick abroncsok, ám a pálya már nem volt olyan állapotban, hogy Raikkönen idejére veszélyt jelentettek volna a pilóták.
Raikkönen, Vettel és Massa mögött Fernando Alonso végzett a negyedik helyen, a spanyol pilótát Mark Webber és Romain Grosjean követte. A Mercedes párosa, a hetedik helyezett Nico Rosberg és a kilencedik Lewis Hamilton közé Paul di Resta ékelődött be.
Adrian Sutil a tízedik helyen zárt, annak ellenére, hogy mechanikai probléma miatt a német pilóta edzése a vártnál korábban véget ért.
A McLaren két pilótája, Sergio Perez és Jenson Button a 11. és 12. helyen zárta az edzést.
Az esőben komolyabb baleset nem történt, ám Nico Hülkenberg a Sauberrel a boxutca bejáratánál megpördült, Giedo van der Garde pedig a 14-es kanyar bukótérébe csúszott ki.
A Maláj Nagydíj harmadik szabadedzését helyi idő szerint szombaton 13 órakor rendezik.
Maláj Nagydíj - 2. szabadedzés végeredménye:
| Hely | Versenyző | Csapat | Idő | Körök |
| 1 | Kimi Räikkönen | Lotus | 1:36.569 | 28 |
| 2 | Sebastian Vettel | Red Bull | 1:36.588 | 27 |
| 3 | Felipe Massa | Ferrari | 1:36.661 | 33 |
| 4 | Fernando Alonso | Ferrari | 1:36.985 | 23 |
| 5 | Mark Webber | Red Bull | 1:37.026 | 29 |
| 6 | Romain Grosjean | Lotus | 1:37.206 | 26 |
| 7 | Nico Rosberg | Mercedes | 1:37.448 | 32 |
| 8 | Paul di Resta | Force India | 1:37.571 | 30 |
| 9 | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:37.574 | 32 |
| 10 | Adrian Sutil | Force India | 1:37.788 | 10 |
| 11 | Sergio Perez | McLaren | 1:37.838 | 21 |
| 12 | Jenson Button | McLaren | 1:37.865 | 29 |
| 13 | Nico Hülkenberg | Sauber | 1:38.068 | 31 |
| 14 | Esteban Gutiérrez | Sauber | 1:38.645 | 23 |
| 15 | Jean-Éric Vergne | Toro Rosso | 1:38.738 | 31 |
| 16 | Pastor Maldonado | Williams | 1:38.801 | 27 |
| 17 | Daniel Ricciardo | Toro Rosso | 1:38.904 | 31 |
| 18 | Jules Bianchi | Marussia | 1:39.508 | 30 |
| 19 | Valtteri Bottas | Williams | 1:39.660 | 28 |
| 20 | Charles Pic | Caterham | 1:40.757 | 29 |
| 21 | Giedo van der Garde | Caterham | 1:40.768 | 32 |
| 22 | Max Chilton | Marussia | 1:41.438 | 23 |