DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 10. péntek
F1

Massa: Ausztráliában nem alkalmaztunk csapatsorrendet

Felipe Massa cáfolja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a Ferrari a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon csapattársát, Fernando Alonsót részesítette volna előnyben.


Melbourne-ben Massa legyőzte az időmérő edzésen Alonsót, majd a futamon a második kerékcseréig a kétszeres spanyol bajnok előtt volt, ekkor azonban a csapat Alonsót hamarabb hívta ki a bokszban, aminek eredményeképpen Massa végül csal Alonso mögé térhetett vissza a pályára. A Renault csapat egykori vezetője, Flavio Briatore szerint ez egyértelműen csapatsorrend alkalmazása volt, és maga Massa is elismerte a futamot követően, hogy nem volt valami boldog a csapat stratégiája miatt, mert azzal két pozíciót veszített, így amíg Alonso a 2., ő a 4. helyen ért csak célba. Massa szerint azonban ez csak egyszerűen rossz stratégia és nem csapatsorrend volt a Ferrari részéről.

"Nem büntettek, nem volt hátrány" - nyilatkozta Massa a brazil Totalrace-nek. "Amikor egy csapat autó között vagyunk, akkor Fernando jön korábban" mindig könnyebb ugyanis, ha sok kockázatot vállalsz. Ez úgy tűnt, hogy nem lesz jó neki, de végül működött. Természetesen, amikor a legjobbak ellen harcolsz és ilyen történik, akkor az egy kicsit felbosszant, de ez nem volt hátrány, vagy csapatsorrend. Szó sem volt erről. Ez a stratégiánk része volt, ami nem működött. Nem volt ugyanis könnyű megérteni az abroncsok működését ilyen kevés gyakorlást követően."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: