Sebastian Vettel az Albert Parkban az időmérő edzésen 6 tizeddel előzte meg Lewis Hamiltont, a 2008-as bajnok szerint azonban ez nem behozhatatlan előny.
"Én nem gondolnám azt, hogy ez ijesztő tempó lett volna az időmérőn" - nyilatkozta Hamilton az Autosportnak. "Úgy vélem, hogy én is hasonló tempóra lettem volna képes, ha hozzájuk hasonlóan szintén a végén megyek ki. Ezt egy száradó pályán érték el."
Hamilton szerint a csapata nagyon sokat tanult Melbourne-ben a gumiabroncs használatról, így ő biztos benne, hogy a hétvégi Maláj Nagydíjon már sokkal jobb beállításokkal lépnek majd pályára. "Nekünk a szuper lágy keverékekkel kapcsolatban tennünk kellett az autóval valamit, hogy jobban alulkormányzott legyen, sajnos azonban, amikor a közepes keverékre váltottunk az autó túlságosan elment a másik irányba. Ãgy jelentős alulkormányzottság után jelentősen túlkormányzottá vált az autónk. Ãltalánosságban szenvedtünk tehát az egyensúly miatt. Pénteken nem tudtunk sok időt fordítani a beállításokra, mert nagyon sok alkatrészt kellett tesztelnünk, amelyek talán egy kicsit rossz irányba is vittek bennünket. Ãgy ez a hétvége jó példa volt arra, hogy a beállításokra kell összpontosítanunk, amit biztosan meg is fogunk tenni."

A 2008-as bajnok nagyon optimista a Mercedesben rejlő jövőbeni lehetőségekkel kapcsolatban, bár azt elismeri, hogy a kapcsolata a csapattal még mindig gyerekcipőben jár. "Nagyon pozitív érzéseim vannak az autóval és a csapattal kapcsolatban. Nagyon, de nagyon gyorsan fejlesztik az autót, és én pontosan így szeretek dolgozni, és úgy vélem, hogy gyorsan megtanultam azt, ahogyan ők dolgoznak. Természetesen sokkal jobban is tudnánk a dolgokat végezni, de ez volt az első közös versenyünk, így nem számít az, hogy mennyit készültél nem lehet tökéletesen felkészülni egy versenyre. Ezt addig nem is lehet megtenni, amíg nem tapasztalod meg, hogy hogyan is dolgoztok együtt. De végül 10 ponttal távoztam és igazán boldog vagyok azzal a 10 ponttal. Amikor váltottam nem tudtam, hogy pontosan hol is állunk, és azt biztosan nem gondoltam, hogy az első versenyünkről 10 ponttal távozhatunk, és úgy érzem, hogy ez nem csak a szerencsén múlott az első futamunkon. De az egész szezonban keményen kell dolgoznunk, mert a többi csapatnál, a top csapatoknál látható, hogy ők igazán jól fejlesztik az autót, és nagyon gyorsan lépnek előre. De ezt a Mercedes is kész megtenni, ezt láttam is az első hétvégénken, így remélhetőleg még jobbak leszünk most."