DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 10. péntek
F1

Az öt legjobb pilóta, akik sosem lettek világbajnokok

Néha nem csak a világbajnoki címek száma mutathatja meg, hogy milyen tehetséges valaki, a történelem során több kiváló pilóta is cím nélkül maradt.

5. Eddie Irvine

Irvine nagyon hamar jó benyomást keltett, már az első futamán volt benne annyi mersz, hogy visszavette a körét a brazil Ayrton Sennától. 1994-ben három versenyre el is tiltották veszélyes vezetés miatt.  1996-ban a Ferrarihoz került, és egészen 1999-ig törte a borsot Schumacher orra alá.  Az év utolsó futamán még Irvine vezette a bajnokságot Hakkinen előtt, azonban a futamon a mclarenes megelőzte őt, így kicsúszott a kezei közül a dicsőség.

4. Gerhard Berger

Berger az egyik legtapasztaltabb pilóta volt, 14 szezont teljesített, kétszer végzett harmadik helyen a végelszámolásban. Karrierje alatt 10 nagydíjat nyert, 48-szor végzett dobogón, 12-szer indult az első rajtkockából és 21 alkalommal futotta a verseny leggyorsabb körét. összesen 210 versenyen indult, és ő érte el a Benetton csapat első futamgyőzelmét, valamint az utolsót is.

3. Rubens Barrichello

A Forma-1 talán egyik legszerethetőbb alakja volt a brazil pilóta, aki a legtöbb forma-1-es futamot teljesítette. Miután debütált a Jordannal és Stewarttal hamar felfigyeltek rá a nagy csapatok, köztük a Ferrari is, ahol pályafutása nagy részét töltötte.  A Ferrari sajnos csak másodpilótaként alkalmazta Schumacher mellett, így a legjobb eredménye is csak egy világbajnoki 2. helyezés volt.  Másodszor 2009-ben lett volna esélye a címre a Brawn GP-vel, azonban Button jobban teljesített nála.

2. Gilles Villeneuve

Jaques Villeneuve édesapja, aki szintén nagyon hirtelen a legjobb csapatoknál versenyzett. Főképpen a Ferrarinál töltötte a pályafutását, ahol kitűnt a sebességével és már-már rallyversenyzőre hajazó stílusával. Fiának sikerült a világbajnoki cím, azonban Gilles nem jutott el idáig. Viszont versenyzői képességeit nem kérdőjelezhetjük meg, hiszen a kanadai pálya is az ő nevét viseli, nem véletlenül.

1.    1.  Stirling Moss

Sir Stirling Moss még abban az időben vezetett, amikor az úriemberek sportja volt a Forma-1. Az első években, 1951-1961-ig versenyzett, és háromszor is harmadik lett a világbajnokságban.  A szerencse nem szegődött Moss mellé, és a történelem egyik legsportszerűbb megnyilvánulását hajtotta végre, amikor az autóját odaadta a csapattársának, Fangionak, amikor akár ő is lehetett volna világbajnok, így nem véletlenül került listánk legelejére.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: