A fiatal brit az első versenyhétvégéjén van túl, ami számára nem sikerült a legfényesebben, hiszen extra bokszkiállásra kényszerült. Emiatt már sokkal hamarabb lekörözték őt, mint a többieket. Chilton szerint az egyik fontos dolog, amit meg kell tanulnia egy pilótának, hogy ne veszítsen túl sok időt a kék zászló alatt. Az FIA nagyon szigorúan veszi a lekörözési szabályt, akár bokszutca-áthajtásos büntetést is kiróhat egy-egy pilótára, ha elmulasztja az elengedést.
"A csapatom szerint még normális, hogy nem megy csípőből az elengedés, hiszen egy ez olyan dolog, amihez hozzá kell szokni." - nyiltakozta Chilton. "De már a futam végére tudatosabban kezdtem elengedni a mögém érkezőket, és azt is megtanultam, hogy mennyire sokat lehet veszíteni egy rossz ütemben végrehajtott elengedéssel. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ezen javítsak, meglátjuk Malajziában, hogy fogok ezen túlesni. Remélem, azért nem fogom túl korán az orrom előtt látni a kék zászlót."