Az már biztos, hogy jelenlegi főszponzora, a Vodafone év végén elhagyja a McLaren Mercedest, de azt még nem tudni, kivel pótolják majd. Sergio Perez sietett rámutatni a kézenfekvő megoldásra, mely egy újabb telekommunikációs cég, a Telmex lenne.
Ez a tipp várható volt, teljesen egyértelmű ugyanis, hogy Perez szeretné, ha Carlos Slim, a Telmex tulajdonosa és nem mellesleg a világ leggazdagabb embere ismét hivatalos támogatója lenne: "Remélhetőleg a Telmex hamarosan ismét mellettem lesz" - mondta Perez a spanyol Marca napilapnak, utalva rá, hogy a cég egyelőre a Sauber csapatnál maradt, és oda protezsált be egy újabb mexikói pilótát, Esteban Gutierrezt.

"Egész karrierem alatt velük voltam, gyakorlatilag a kezdetek óta, ezért is vagyok kicsit szomorú, hogy nincsenek velem ebben az évben, mert a csapatom a Vodafone-al van szerződésben. Szeretném látni a kéket ismét az autómon" - mondta Perez, akit nem zavar, hogy sokak szerint csak és kizárólag a Telmex támogatása volt az ok, amiért felvették a Sauberhez, majd a McLaren Mercedeshez. "Nem akarok bizonyítani semmit azoknak az embereknek, akik ezt hiszik. Ha úgy gondolja, akkor azt is gondolja, hogy Fernando is csak a Santander miatt van a Ferrarinál."
"Nem hiszem, hogy ez befolyásolja a döntést, hogy ettől bérelt helyem lenne, nem hiszem azt sem, hogy a McLaren kétségbe esve keresné a szponzorokat. Ők a legjobb csapat marketing szempontjából, minden nagy cég itt akar lenni."