DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 10. péntek
F1

Hamilton: A McLaren több pénzt ajánlott a 2013-as szezonra

Lewis Hamilton ismételten megerősítette, hogy nem a pénz miatt hagyta ott egykori csapatát a Mercedes GP-ért, hiszen a McLaren több pénzt ajánlott neki a 2013-as szezonra, mint a Mercedes.


"A McLaren ajánlata a 2013-as szezonra egy kicsit jövedelmezőbb lett volna, mint a Mercedesé" - nyilatkozta Hamilton a német Focus magazinnak. "Így többet kerestem volna a McLarennél."

A német SID hírügynökség szerint a Mercedesnél Hamilton a következő három évben összesen 75 millió eurót fog keresni. Hamilton szerint azonban a pénz mellett számára a szerződés sportoldala volt a legfontosabb. Ráadásul a McLaren és a Mercedes idei MP4/28-as és W04-es konstrukcióit elnézve lehet, hogy a 2008-as bajnok már rövidtávon sem hozott rossz döntést. "A McLarennél általában nyertem négy vagy öt futamot a végén a bajnoki címet azonban soha. Ez olyan érzést adott nekem, hogy hosszú távon talán jobban járok, ha elmegyek máshová."

Bernie Ecclestone is megerősítette a Formula-1 üzleti ügyeivel foglalkozó újságírónak, Christian Syltnak, hogy nem tudja pontosan, mi volt az oka Hamilton távozásának, de biztosan nem a pénzről szólt. "Ron Dennis azt mondta nekem, ő meg tudta volna tartani Lewist, ha akarja, de nem akarta" - idézi Ecclestone-t az Autoweek. "Lewis pedig azt mondta, hogy ő inkább egy év szabadságra ment volna, mintsem, hogy a McLarennél maradjon. Mindenesetre Lewistól tisztességes volt, hogy nem a pénz miatt távozott a McLarentől. Így nem tudom, hogy mi volt az ok, de biztosan nem a pénz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: