Kimi Raikkönen két kerékcserés taktikával nyerte meg a futamot, míg a többi csapat nem tudta két kiállással teljesíteni a versenyt.
Fernando Alonso a második helyen végzett és a sokkal óvatosabb, három kiállásos taktikát választotta és a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali beismerte, Raikkönen teljesítménye megmutatta, a kiegyensúlyozott teljesítmény sokkal fontosabb, mint az egykörös sebesség.
"Láthattunk egy autót, amely a hetedik helyről indult és az első lett és egy olyan autót, amely az ötödikről indulva a második helyen ért célba. Ez azt jelenti, a gumikezelés fontos az idei évben. De ha ezt sikerül jól megoldani és a pole pozícióból indulni az lenne a tökéletes forgatókönyv.

Domenicali szerint az idei gumihelyzet vegyes stratégiákat eredményez, amely lehetőséget biztosít a középmezőny tagja számára, hogy az első helyekért harcoljanak. Ausztráliában is ez történt, amikor Adrian Sutil a verseny közepén dobogós helyezést érő helyen haladt, ám végül visszacsúszott.
"Bizonyos autók között egészen nagy a különbség. Talán azok az autók, amelyek az időmérő edzésen nem kerülnek az első tízbe és megválaszthatják a gumit, forgalomba kerülnek a verseny közben. Ezt néha saját hasznodra tudod fordítani, néha viszont nem. De ezen el kell gondolkozni."
Domenicali szerint azonban sok mindent nem lehet kiolvasni az időjárás által befolyásolt Ausztrál Nagydíj hétvégéjéből.
"Megfontoltnak kell lenni, mert ez csak az első verseny volt. Több dolog megváltozhat a következő versenyeken a verseny előkészületekben, a gumikezelésben. A stratégia fontos, de még mindig a megbízhatóságot érzem elsődlegesnek, hiszen ha nem érsz célba, nem szerzel pontot. Elégedett vagyok a csapat szerelőivel, nagyszerű munkát végeztek és ez nagyon fontos. A világbajnokság kétségtelenül az utolsó versenyig nagyon megfeszített lesz."