Az Arrows A2-es sohasem nyert, még dobogóra sem állt, sőt mi több mindössze csak 8 futamon állt rajthoz az F1-ben, amiből kettőn még kvalifikálni sem tudta magát a versenyre. De kevés Formula-1-es autó volt nála szebb, vagy különlegesebb, így talán nincs is olyan F1-es rajongó, aki nem ismerné az Arrows A2-esét.
Az Arrows arany lövedéke egy igencsak bátor koncepció eredménye volt, ez azonban tulajdonképpen elbukott a pályán. Az autó gyökerei a Lotus 79-eshez nyúltak vissza, amely az 1978-as szezonban a ground effest hatásnak köszönhetően mindent megnyert. Az Arrows nem sokkal később megszerezte a Lotus mérnökét, Tony Southgate-tet, akit ki is neveztek főtervezőnek, ő pedig magával hozta a csupa szárny autó koncepcióját. A ground effect maximalizálása érdekében az autó első és hátsó szárnyát integrálták a karosszériába, ami így egyetlen nagy szárny egység lett annak érdekében, hogy még nagyobb legyen a szívóhatás az autó alatt.
"Tony készített egy 25%-os modellt és tesztelte azt a szélcsatornában" - emlékszik vissza az Arrows egykori csapatvezetője, Jackie Oliver. "Az eredmények látványosak voltak. Az autó három, négyszer nagyobb leszorító erőt termelt, mint amennyit mi korábban el tudtunk érni."
A jelentősen javuló tapadás mellett azonban Southgate további előnyöket is hajszolt. "Ő a motort és a sebességváltót lejtősen építtette be, így alacsonyabbra kerültek" - meséli Oliver. "Ennek következtében pedig javult a légáramlás az autó alatt, ami még nagyobb leszorító erőt termelt."
Azonban ára is a volt a hatalmas leszorító erőnek, a monocoque ugyanis nem volt képes megbirkózni a rajta ébredő jelentős erőkkel, így meg kellett erősíteni, ez pedig növelte az autó súlyát. "Ez pedig hatással volt a súlypontra" - magyarázza Oliver. "Ãgy lett egy nehéz és kiegyensúlyozatlan autónk."
Az autó végül az 1979-es Francia Nagydíjon mutatkozott be és a pilóták finoman szólva sem szerettek bele. "Az üléspozíció sokkal lejtősebb volt, mint amiben korábban valaha is részem volt" - meséli Jochen Mass. "De nem ez volt a gond, a probléma az ijesztő kezelhetőség volt, amilyet én még soha sem tapasztaltam. Az autón hatalmas leszorító erő volt, de emiatt egyáltalán nem rugózott."
Ennek eredményeképpen pedig az A2-es kígyózott az egyenesekben, és olyan érzés volt vezetni, mint egy gyors versenyszánkót. Ráadásul az autó teljesen kiegyensúlyozatlan volt a kanyarokban is. Az autó hátsó karosszériáját ezért többször is módosították, a helyzet azonban ettől semmivel sem lett jobb.
A problémák ellenére azonban Massnak a Német és a Holland Nagydíjakon elért egy-egy 6 helyének köszönhetően sikerült 2 pontot szereznie az A2-essel. A csapattársa Riccardo Patrese azonban Kanadában úgy döntött, hogy feladja az A2-essel való további kísérletezést, és visszatért a korábbi A1-es modellhez. Ez bölcs döntésnek bizonyult, hiszen Mass Kanadában még kvalifikálni sem tudta magát a futamra az A2-essel.
"Az Arrows nem adott elég időt az A2-es fejlesztésére" - vélekedik Mass. "De ilyen a Formula-1, ha valami nem működik azonnal, akkor azt te eldobod, és valami újba kezdesz." Az Arrows is pontosan így tett. A későbbi A3-as versenyautója már sokkal konvencionálisabb és sokkal könnyebben vezethető volt, de az közel sem volt annyira szédítő jelenség, mint az A2-es.
Arrows A2 műszaki adatok:
Karosszéria: Alumínium monocoque
Motor: 3 literes Cosworth V8
Teljesítmény: 470 lóerő
Sebességváltó: 5 sebességes Hewland
Üzemanyag és olaj: Fina
Gumiabroncs: Goodyear
Tengelytáv: 271.8 centiméter
Súly: 591 kilogramm
Pilóták: Jochen Mass, Riccardo Patrese
