F1 hírek
Pitwall: Belefér egy ilyen hétvége?
Piastri betlizett, Norris nem tudta érdemben kihasználni, Verstappen kezd visszajönni a meccsbe – de nemcsak a bakui F1-es futamról beszélgettünk az új Pitwallban, hanem pilótakérdésekről és magyar sikerekről is.
részletekVowles örökre emlékezni fog az azeri dobogóra
A Williams csapatfőnöke, James Vowles óriási elismeréssel beszélt Carlos Sainz harmadik helyezéséről az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, ameivel 2021 után állhatott újra dobogón egy Williams-pilóta.
részletekLeclerc tudja, hová tűnt a tempójuk Bakuban
Elsősorban saját maga szombati időmérős hibáját emelte ki a monacói pilóta, de úgy véli, sem a stratégiájuk, sem az időjárási körülmények nem kedveztek számára vasárnap Bakuban.
részletekHorner elmondta, mire volt a legbüszkébb
Először nyilatkozott – a csapat közleményén keresztül – a hivatalosan ma távozó korábbi F1-es csapatfőnök a menesztése óta: a legjobbakat kívánja utódjának és az istállónak.
részletekSzingapúrban nem versenyzett volna Russell
Nagy szerencse, hogy Bakuban érte utol őt a betegség – ismerte el a Mercedes második helyen végző brit F1-es pilótája.
részletekVerstappen nem zárja ki teljesen a vb-esélyt
Még mindig „nagyon keménynek” gondolja a 69 pontos hátrányt, de már arról beszélt, mire lenne szükség a felzárkózásra. Marko szerint Szingapúr lesz a döntő.
részletekMiért nem kapott rajtbüntetést Piastri?
A rajtnál való bemozdulásért kirótt öt másodperces időbüntetést nem tudta már letölteni a vb-éllovas, mégsem „váltják át” ezt rajtbüntetéssé – mutatjuk, miért.
részletekNegyvenezer rajongó a Red Bull Showrunon!
Lóerők, gumifüst, dübörgő motorok és lelkes szurkolók a Stefánia úton, ahol szárnyakat kaptak a motorsport-álmok.
részletekLeclerc bosszús, Hamilton bocsánatot kért
Leclerc csalódottan vette tudomásul, hogy Hamilton nem engedte vissza elé magát a bakui F1-es futam utolsó körének végén – a csapat rádiós késlekedése miatt csúszhatott el a manőver.
részletekStella: Ott végeztünk, amit megérdemeltünk
Rossz hétvégét zártak a wokingiak, a vb-éllovas gárda csupán 6 ponttal távozik Bakuból. A csapatfőnök szerint nem is számíthattak sokkal jobb eredményre az időmérő után.
részletekNorris: Minden futam kihagyott lehetőség
Miután csapattársa kiesett az Azerbajdzsáni Nagydíjról, Lando Norris is csak a hetedik helyen ért célba, ezzel minimálisan csökkentve lemaradását a világbajnoki pontversenyben.
részletekKét győzelem után is óvatos a Red Bull
Két egymást követő győzelem után Laurent Mekies is bizakodóbb, de a Red Bull F1-es főnöke szerint továbbra is csak futamról futamra szabad gondolkodni.
részletek