DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Egyéb

Genetikailag is bennünk lehet a hajlam: a vastagbélrák kockázatairól

Európai szinten nálunk halnak meg legtöbben a rosszindulatú vastagbéldaganat miatt. A legtöbbször – a genetikai okok mellett – a szűréstől való félelem áll a háttérben. Pedig a kolonoszkópiától, azaz a vastagbéltükrözéstől nincs félnivalónk. Megmutatjuk, miért!

Évi 6000 diagnosztizált betegből 5000 meghal – pedig elkerülhető lenne

A nálunk diagnosztizált vastagbélrákos esetek több mint 80%-a végződik halállal. Ezzel az uniós statisztikák élén állunk sajnos. Pedig nem egy rövid idő alatt kialakuló betegségről beszélünk: ha már jelentkeznek a tünetek, akkor baj van. Így azoknak, akik a rizikócsoportokba tartoznak, érdemes 45-50 év felett 4-5 évente eljárniuk szűrésre. Az Affidea Magyarország kolonoszkópia szolgáltatását rendezett, igényes körülmények és empatikus szakemberek körében vehetik igénybe a páciensek. 

De kik is tartoznak a leginkább veszélyeztetettek közé? Az 50 év felettiek, a genetikailag érintettek (akiknek már volt a családjában beteg), a poliposodásra hajlamosak és a túlsúlyosak. Nekik tehát fokozottan érdemes odafigyelniük a rendszeres kivizsgálásra.

affidea.hu - 2023 december - LinkMarketing - 5



Már napi 40 gramm alkohol is káros lehet

Bár a vastagbéldaganatosok 4-5%-ánál genetikai halmozódás mutatható ki, és komoly családi előzmények, nem mindenkinél ez a helyzet. Az esetek 70%-ánál ugyanis egészen más tényezők stimulálhatják a vastagbéldaganat kialakulását. Úgy mint:

- az alkoholizmus (napi 40 gramm alkohol, azaz fél liter bor, 1 dl pálinka vagy 2 üveg sör elfogyasztása)

- a vörös húsok és a telített zsírok nagyarányú fogyasztása

- a feldolgozott élelmiszerek

- a fokozott fehérjebevitel

- a magasabb összkalória-bevitel

- a cukorbetegség 

- a túlsúly

- a dohányzás

- a magas inzulinszint

- a mozgásszegény életmód

- nőknél pedig a menopauza.

Mindezen rizikófaktorok elkerülésével, illetve a rendszeres szűréssel azonban csökkenthetőek a kialakulási kockázatok. A vatagbéltükrözés egy olyan módszer, amely jelentős érzékenységű, és még a korai stádiumban felismerhetővé teszi a rosszindulatú elváltozásokat. A szűrés és az elváltozások eltávolítása akár ugyanazon alkalommal megtörténhet egy ilyen vizsgálaton, amely nagy előnye. 

 

Ne várjunk a tünetek megjelenéséig!

Sajnos még mindig sokan hajlamosak csak akkor orvoshoz fordulni, amikor már nagyon komoly tüneteket tapasztalnak. Ezek lehetnek a székletürítés gyakoriságának megváltozása, a közbeni vérzés, a hasi görcsök, puffadás, fájdalmak, vérszegénység vagy fogyás megtapasztalása. Ezek már egy előrehaladott stádiumot jeleznek a betegségben, mely nehezebben gyógyítható.

A rendszeres szűrések mellett azonban életmódunkban is érdemes mindent megtennünk, hogy elkerüljük a szörnyű kórt. Fogyasszunk gyakrabban az emésztést segítő, rostban gazdag, nyers, feldolgozatlan ételt (pl. zöldségek, gyümölcsök, magvak)! Ezek a táplálékok kötik meg a legjobban a belek toxikus anyagait. Emellett a kalcium, a szelén, a folsav és a posztmenopauzális hormonpótlás és a sport is fontosak egészségünk megőrzése szempontjából.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: