DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Egyéb

Autót tört első randiján a MotoGP világbajnoka

Francesco Bagnaia menyasszonya rántotta le a leplet az incidensről, amely után alig bírta abbahagyni a nevetést. Az is kiderült, hogy a ducatis imád – és tud is – főzni.

A MotoGP 2022-es világbajnoka, Francesco Bagnaia szenteste napján, december 24-én kérte meg párja, Domizia Castagnini kezét, aki igent mondott az olasz motorosnak. A barátnő most a La Stampának adott interjút, amelyből kiderült, hogy eleinte a versenyző húgát ismerte régebbről, Bagnaiával rajta keresztül került kapcsolatba. Az első közös randijuk pedig igencsak emlékezetesre sikerült:

bagnaia-domizia-insta-1



„Vacsorázni mentünk egy torinói étterembe. Emlékszem, hogy esett azon az estén. A vacsora után a hazaúton Pecco talán jó benyomást akart tenni rám, ahogy az új autót vezette. Hogy felvágjon, kicsit csúsztatta az autót, aztán viszont elveszítette az irányítást és egy oszlopnak ütköztünk. Csak a kerék sérült meg, mi szerencsére nem.”

„Őrülten nevettem, ő viszont megsemmisült. A szüleim nem tudtak eddig erről, különben soha nem engedtek volna el újra: mindig azt hitték, hogy Pecco nagyapja, Antonio tette tönkre az autó kerekét” – tette hozzá Domizia. Érdekesség, hogy Bagnaia néhány hónapja, a MotoGP nyári szünetében is egy autóbalesettel hívta fel magára a figyelmet: ittasan vezetve szenvedett balesetet.

A Ducati versenyzőjének formája éppen ezt követően javult fel drasztikusan, aminek köszönhetően a MotoGP történetének legnagyobb fordítását produkálva világbajnok lett a szezonzárón. „Életünk egyik legszebb napja volt” – mesélte Bagnaia menyasszonya. „Én tudtam aludni, köszönhetően a kiengedett feszültségnek. Pecco nem volt annyira jól az előző napokban felgyülemlett feszültség miatt. Valószínűleg a Valenciai Nagydíjat megelőző álmatlan éjszakák tették, nem tudtuk jól kipihenni magunkat. Folyamatosan felébredtünk a stressz miatt, és a versenyről álmodtam.”

bagnaia-domizia-insta-3

Domizia szerint nem voltak különösebben nehéz időszakok Bagnaia karrierjében, legfeljebb a Pramacnál töltött évek néhány hónapját tudná említeni. Emellett a barátnő néhány érdekes részletbe is bepillantást engedett az olasz motoros pályán kívüli életét és szokásait illetően:

„Gyűjti a cipőket, a tornacipőket” – árulta el, majd egy vicces történetet is felelevenített: „Emlékszem, egyszer az év elején ő Katarban volt, én meg Pesaróban. Egy mobilalkalmazáson keresztül kapcsolta fel-le a villanyt a házban. Először megijedtem, de aztán rájöttem, hogy ő csinálja, még ha mindig tagadta is!”

„Tetszik az elhivatottsága, ahogy túljut az akadályokon és az elé állított kihívásokon, valamint a harmónia és az, ahogy képes átadni a szeretetét. Nagyon szeret a konyhában lenni: otthon rendszerint ő főz, de csak azért, mert mindig későn érek haza a munkából. Imádja a tésztát. Malajziában hazaérve ő készítette el a szószt a tagliatelléhez, és az egyik legfinomabb volt, amit valaha kóstoltam.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: