DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Leleplezték az akkumulátoros elektromos nagyméretű SUV Lexus RZ-t

A ma Európában közel 100%-ban öntöltő hibrid elektromos Lexus 2030-ra 100%-nan akkumulátoros elektromos autókat értékesít majd a kontinensen, a japán luxusautómárka pedig meg is tette az oda vezető út fontos mérföldkövét azzal, hogy bemutatta második akkumulátoros elektromos modelljét, és egyben az első Lexust amely a márka vadonatúj dedikált BEV platformjára épül.

A Magyarországon ugyancsak idén forgalmazni kezdett UX 300e kompakt akkumulátoros elektromos crossover után a Lexus kínálatában megjelenő nagyméretű akkumulátoros elektromos SUV, az RZ 450e fejlett technológiákat vonultat fel, melyek tovább erősítik a Lexus Driving Signature filozófia által képviselt vezetési élményt és teljesítményt. A hamarosan rendelhető modellhez még idén elérhető lesz az opcionális világelső egymozdulatos, steer-by-wire kormányzás az úgynevezett yoke, azaz felső karima nélküli volánnal. A méretben az év elején ugyancsak idén új generációval debültált NX és a nagyméretá RX közé érkező RZ 450e vadonatúj e-Axle egységekkel és innovatív DIRECT4 összkerékhajtási rendszerrel rendelkezik. Az RZ-ben a Lexus közismert futurisztikus formavilágának evolúcóját képviselő Lexus „Next Chapter” formanyelv kihasználja az akkumulátoros elektromos modellekben rejlő lehetőségeket, beleértve a Lexus jellegzetes orsóformájának új megoldását. A teljes mértékben a pilótára koncentráló vezetőtérről a Lexus Tazuna koncepció evolúciója gondoskodik, miközben az olyan új technológiák, mint az elhomályosítható panorámatető vagy az infra fűtőpanel, még tovább fokozzák a kényelmet az utastérben. Az RZ mindezeken túl a legfejlettebb vezetéstámogató és biztonsági rendszerek egész sorát kínálja, beleértve a biztonságos kiszállást segítő rendszert, amely megakadályozza az ajtónyitást, ha a hátulról érkező autó vagy kerékpáros miatt az veszélyes lenne.

Lexus_RZ_450e (0)



Az RZ 450e egy vadonatúj, akkumulátoros elektromos SUV, és egyben a Lexus első olyan modellje, amelyet már az alapoktól kezdve tisztán elektromosnak terveztek. Nem csupán egy olyan járműről van szó, amely egyszerűen lecserélte a hagyományos erőforrást egy akkumulátoros elektromos hajtásra: az RZ 450e ennél sokkal tovább megy, kiaknázva azt a rengeteg, izgalmas lehetőséget, amely az új technológiákban rejlik, ezzel a Lexus Electrified filozófiája mentén tovább fokozva a teljesítményt és a vezetési élményt.

„Az lebeg a szemünk előtt a jövőre nézve, hogy az elektromos technológiát a járművek alapvető teljesítményének javítására használjuk fel, ezzel a jövő generációi számára is biztosítva a vezetés élményét.” – avat be Takashi Watanabe főmérnök.

Az RZ mindenekelőtt egy vérbeli Lexus, amely őrzi magában a márkára jellemző kiváló teljesítményt és részletgazdag kidolgozást. A gyártó kihasználta az elektrifikáció terén szerzett rengeteg tapasztalatát, hogy egyesíteni tudja az akkumulátoros elektromos hajtáslánc előnyeit a Lexustól megszokott vezetési élménnyel és minőséggel. Ez érhető tetten például a fejlett hajtásrendszerben is, olyan részletek képében, mint az opcionális, mechanikus összeköttetés nélküli kormányzás az egymozdulatos yoke kormánnyal, vagy éppen az elöl és hátul e-Axle egységekkel együttműködő új, Lexus DIRECT4 összkerékhajtási rendszer. A kiemelkedő vezethetőséget és a kiváló reakciókészséget az új, dedikált elektromos platform biztosítja, amely lenyűgöző merevséggel, alacsony súlyponttal és hosszú tengelytávval járul hozzá az autó kiemelkedő képességeihez. Az erőteljes, finomhangolásának köszönhetően hosszantartó teljesítményt kínáló lítium-ion akkumulátor az utastér alatt, a padlóban kapott helyet. A platform és az akkumulátoros elektromos hajtáslánc új távlatokat nyit és szabadságot ad a formatervezők számára. Az autó megjelenése újraértelmezi a Lexus jellegzetes orsó formájú hűtőmaszkját, míg a nyitott és világos utastér megoldásai egyaránt kínálnak letisztult egyszerűséget és igazi luxust, kifejezve ezzel a Lexus Omotenashi vendégszeretetét és Takumi kézművességét. Zéró károsanyag-kibocsátásával az RZ segíti a Lexust a karbonsemlegesség és a fenntartható mobilitás felé vezető úton. Nem csupán az autó által vezetés közben nyújtott teljesítményen van a hangsúly, hiszen az újdonság teljes életciklusára odafigyelt a Lexus, kezdve az alkatrészbeszerzéstől a gyártáson és a birtokláson át egészen az esetleges selejtezésig. A Lexus Motomachi üzemében, ahol az RZ gyártása folyik majd, a legnagyobb károsanyag-kibocsátással járó folyamatoknál már új módszereket használnak. Az RZ a következő lépés a Lexus stratégiájában, amelynek végeredményeképp Nyugat- és Közép-Európában 2030-ra 100 százalékban BEV modellekből áll majd a márka kínálata. Az új modellre hamarosan előfoglalási lehetőséget kínál a Lexus, az első példányok pedig 2022 végén jutnak majd el az európai tulajdonosokhoz.

Lexus_RZ_450e (4)

Drámai külső formaterv

A Lexus megragadta a BEV modellek által kínált formai szabadságot, hogy olyan járművet hozzon létre, amely jelentősen eltér a hagyományos autóktól, és a Lexus „Next Chapter” formanyelvét képviseli. Ez a stílusszemlélet egyedi megjelenést és arányokat biztosít, amelyeket a jármű dinamikus teljesítménye ihletett. A formai filozófia lényeg az „akadálytalan E-mozgás”, amely a BEV modellek jellegzetesen erőteljes karakterét és kiváló gyorsulási képességét kívánja kifejezni. A végeredmény pedig egy új, egyszerű forma, amely képes megragadni a technológiai evolúció, a funkcionalitás és a teljesítmény lényegét.

Az orsóformájú hűtőrácstól a különleges orrkialakításig

Az RZ orrkialakítása rögtön egyértelművé teszi, hogy egy akkumulátoros elektromos modellről van szó. A belső égésű erőforrás hiányában a tervezők lejjebb húzhatták az autó frontrészét és csökkenthették a légbeömlők számát. Az orsóformájú hűtőrács az elmúlt évtizedben a Lexus egyik jellegzetes stíluselemévé vált, ám mivel az RZ esetében nem volt szükség ekkora légbeömlőre, a karakteres elemet a karosszéria részévé tették, ezzel megőrizve a márka identitását. Az autó megjelenését az teszi igazán egyedivé, hogy a hűtőrács helyén lévő elem a karosszéria színében pompázik, míg a két oldalán fekete szín biztosítja a kontrasztot. A jóval nagyobb formai szabadságnak köszönhetően szélesebb első kerékjárati ívekkel válhatott még erőteljesebbé az autó kiállása. Ezt a hatást az opcionális kéttónusú fényezés fokozhatja tovább, amely a tető fekete színét az első gépháztetőre is kiterjeszti.  Az új első fényszórók tökéletesen illeszkednek az orsószerű orrkialakításba. Különösen vékony kialakításukkal a jellegzetes L alakot formázó nappali menetfények még nagyobb hangsúlyt kapnak, míg a tompított fényszórók és az irányjelzők kevésbé szembetűnők.

Lexus_RZ_450e (15)

Erőteljes sziluett

Az autó profilja hátrafelé haladva igazán kifinomult sziluettet rajzol ki. Az élesre húzott frontrész erőt sugall és mozgásra ösztönöz, míg a masszívabb hátsó kialakítás az autó SUV tulajdonságait hangsúlyozza ki, mint a kiváló helykínálat és lenyűgöző menetképességek. A hosszú, 2850 milliméteres tengelytáv szintén nagy hatással van az összképre, hiszen alacsony súlypontot és kiváló súlyeloszlást ígér. A kerekeket – amelyek alapfelszereltségként 18 colos, de a magasabb szinteken akár 20 colos keréktárcsákkal vannak szerelve – gyakorlatilag kitolták az autó sarkaiba.

Látványos hátsó formák

Az akkumulátoros elektromos karakterhez az RZ hátsó kialakítása is hozzájárul, köszönhetően a látványos, csúcstechnológiát sugalló megoldásoknak. A megosztott hátsó légterelő még organikusabbá teszi az újdonság megjelenését, és hozzájárul a stabilitáshoz is. Az autó teljes szélességében végighúzódó fényív a Lexus formanyelvének jellegzetességévé vált. Az RZ esetében ezt élesre, alul és felül egyaránt a lehető legvékonyabbra húzták, ezzel a letisztultság és a pontosság benyomását keltve.

A Lexus Driving Signature

Az RZ menetteljesítményeinek és karakterisztikájának kialakítása során a Lexus Driving Signature filozófia megszilárdítását tartották szem előtt a tervezők – a cél a magabiztosság, a jó irányíthatóság és a kényelem biztosítása volt, legyen szó bármilyen szituációról. A BEV modellek erősségeit kihasználva pedig még tovább tudtak lépni, kihozva a maximumot a gyors reakciók és a precizitás terén. A Lexus kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy az autó mindig a vezető szándékának megfelelően reagáljon, ezzel egyaránt kényelmessé és izgalmassá téve a használatát. Takashi Watanabe főmérnök az úgynevezett „Természetes” teljesítménykoncepcióra épített az autó fejlesztése során. Arra koncentrált, hogy a vezetési élmény természetesnek hasson, és az RZ pontosan a vezetőjének szándékait kövesse az opcióként elérhető, világelsőként bemutatkozó egymozdulatos, steer-by-wire kormányzáson és a DIRECT4 összkerékhajtáson keresztül. Kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogy az autó mindig jó kilátással és pontos visszajelzésekkel szolgáljon pilótájának, valamint minden pillanatban ellenőrzés alatt legyen a jármű viselkedése.

A Lexus dedikált elektromos autó platformja

Az RZ új platformjának minősége és karakterisztikája biztosítja a Lexus Driving Signature filozófiájának megtestesítését, méghozzá az optimalizált BEV hajtáslánc, az alacsonyabb tömeg, az optimális súlyeloszlás és az általánosságban kiváló merevség segítségével. Ezek együtt adják meg a vezetőnek a magabiztosságot, az irányítás képességét és a kényelmet.

Lexus_RZ_450e (1)

Robosztus felépítés

Az RZ e-TNGA elektromos platformja már önmagában erős, az akkumulátort pedig a padlóba integrálták az utastér alá. Mindez segített az autó súlypontjának alacsonyabbra helyezésében, ami jobb egyensúlyt, irányíthatóságot és reakciókészséget eredményezett. Az újdonság esetében nagy szilárdságú anyagokat és fémeket használtak fel, amelyek a fejlett gyártási folyamatokkal együtt kivételes merevséget biztosítanak a különböző elemek csatlakozási pontjainál, miközben alacsonyabban tartják az autó tömegét. Mindez hozzájárul a precíz irányíthatósághoz, a jó reakciókészséghez és a menetkényelemhez is.

Kiváló zaj- és rezgéscsillapítás

Habár az akkumulátoros elektromos hajtáslánc jóval halkabb, ennek a csendességnek köszönhetően a menetzaj és az autó környezetének hangjai jobban utat tudnak törni az utastérbe. Az RZ tervezői és mérnökei prioritásként kezelték azt, hogy a bent ülők megfelelően nyugodt és csendes körülmények között utazhassanak. Mindezt három részből álló stratégiát követve biztosították: egyrészt szabályozták a zajokat, másrészt megelőzték, hogy azok bejussanak az utastérbe, harmadrészt pedig különös figyelmet fordítottak a hátul utazók kényelmére ebből a szempontból is. A mérnökök az aktív zajkioltás továbbfejlesztett verzióját alkalmazták, amely az autó hangszórói segítségével kihangsúlyozza a hajtáslánc hangját, érzelmesebb kapcsolatot teremtve az autó és a vezető között.

Elektromos e-Axle megoldás

Az RZ a Lexus e-Axle technológiáját használja, amelyet elsőként az UX 300e modellben mutattak be. Ez egy kompakt, moduláris egység, amely egy motorból, egy hajtóműből és egy elektronikus vezérlőegységből áll, és a hajtott kerekek között helyezkedik el. Az RZ esetében az első és a hátsó tengelyeknél is van egy ilyen egység, ezzel biztosítva a DIRECT4 összkerékhajtási rendszert (részletek alább), amely garantálja a jármű megfelelő stabilitását, tapadását és teljesítményleadását, mindig az adott körülményekhez igazodva. A két e-Axle egység csendes, hatékony és precíz teljesítményleadást biztosít. Az első elektromotor 204 lóerőt (150 kW), a hátsó pedig 109 lóerőt (80 kW) képes leadni, az összteljesítmény így 313 lóerő (230 kW). Mindkét egység kiváló teljesítménysűrűséggel rendelkezik, köszönhetően az álló- és a forgórész optimalizált kialakításának. Kompakt méreteik hozzájárulnak az autó kiváló tulajdonságaihoz is: helyet spórolnak az utas- és csomagtérben, illetve megkönnyítik az akkumulátor elhelyezését.

Lexus_RZ_450e (9)

A Lexus új DIRECT4 összkerékhajtási rendszerének bemutatkozása

AZ RZ az első sorozatgyártású modell, amely megkapta a két e-Axle egység segítségével kialakított Lexus DIRECT4 összkerékhajtási rendszert. A DIRECT4 egy exkluzív Lexus technológia, egy intelligens rendszer, amely folyamatos egyensúlyt és tapadást tart fenn mind a négy keréknél, és mindezt természetesen automatikusan, észrevétlenül elosztva a kerekek között a hajtóerőt. A végeredmény pedig kiváló teljesítmény, stabil irányíthatóság és intuitív kezelhetőség, amely erősíti az autó és a vezetője közötti kapcsolatot. A DIRECT4 motorvezérlő egységeket használ, hogy összegyűjtse, kielemezze és reagáljon olyan adatokra, mint az autó sebessége, a kormányszög vagy éppen a G-erők. Ezekből az információkból kiszámolja, és azonnal alkalmazza a megfelelő nyomatékelosztást a két e-Axle egység között, ezzel maximalizálva a tapadást és vonóerőt. A forgatónyomaték aránya 0-ról 100, vagy 100-ról 0 százalékra ezredmásodpercek alatt változtatható elöl és hátul egyaránt – ezzel bármelyik mechanikus rendszernél gyorsabb tud lenni a DIRECT4.  Az út és a kormány (vagy opcionálisan yoke) közötti jobb kommunikációval az új rendszer a kormányreakciókat is tovább javítja.

Kimagasé akkumulátor hatótávolság és hatékonyság

Az RZ egy 96 cellából álló lítium-ion akkumulátort használ, melynek összteljesítménye 71,4 kW. Az egység pontosan az utastér alatt helyezkedik el, és a platform szerves részét képezi. Pozíciója hozzájárul az autó alacsony súlypontjához is. Az akkumulátor tartóssága kulcsfontosságú szempont volt, különös tekintettel arra, hogy 10 évnyi használat után is tartsa az elvárható teljesítményt. A Lexus arra számít, hogy az RZ akkumulátora ilyen időtávban is megőrzi kapacitásának több mint 90 százalékát, köszönhetően azoknak az intézkedéseknek, amelyek a minőség és a teljesítmény megőrzését célozzák, és a Lexus akkumulátorkezelési technológiák terén szerzett rengeteg tapasztalatán alapulnak. A töltési időkkel és a hatótávolsággal kapcsolatos pontos adatokat később hozzák nyilvánosságra, de a Lexus több mint 400 kilométeres hatótávval számol a WLTP vegyes ciklus alapján.  Annak érdekében, hogy a felhasználók kihozhassák a maximumot autójuk hatótávolságából, az RZ üzemmódjai között szerepel egy Range beállítás. Ez az energiatakarékos ECO üzemmódra épül, de további szigorításokkal képes még nagyobb hatótávolságot biztosítani: korlátozza a sebességet, eltérő energiafelhasználási beállítást alkalmaz és kikapcsolja a klímaberendezést. Köszönhetően annak, hogy a tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak az olyan kulcsfontosságú tényezőkre – mint a jármű tömege és az akkumulátor teljesítménye –, az RZ esetében 18 kW/100 kilométeres fogyasztást tűzték ki célul, amivel az újdonság az egyik leghatékonyabb BEV modell lesz a piacon.

Egymozdulatos kormányzás: világelső steer-by-wire rendszer yoke volánnal

A várhatóan az év végétől rendelhető egymozdulatos steer-by-wire kormányzási rendszer az egyik legjelentősebb technológiai újítás a Lexus RZ modellben. Nincs mechanikus kapcsolat és hagyományos értelemben vett kormányoszlop, a rendszer ehelyett elektronikus úton küldi a parancsokat a kormánytól a kerekeknek. A végeredmény: azonnali reakciók és még precízebb irányíthatóság.  A vezető számára további előnyt jelent, hogy a rossz utak hatása jóval kevésbé érezhető a kormányon, akárcsak az erős oldalszél, amit korrigál az autó, így biztosítva a stabilitást, de ide tartozik a lenyűgöző egyenesfutás is, amelyet ferde felületeken is megőriz az autó.  A kormányzási érzet fontos a magabiztos vezethetőség szempontjából. A Lexus mérnökei gondoskodtak róla, hogy a vezető mechanikus kapcsolat hiányában is kapjon visszajelzéseket a kormányon keresztül, ezzel megőrizve az erős kapcsot a pilóta és a jármű között. A biztonság miatt sem kell aggódni, hiszen a Lexus biztosított egy vészhelyzeti tápegységet a processzorok energiaellátása számára, ha a fő táppal valami probléma lenne. Az opcionális egymozdulatos rendszer egy új yoke kormánnyal érkezik. Ez a technológia kevesebb kormányforgatást igényel a pilóta részéről, hiszen egyenesből mindössze 150 fokkal fordul el mindkét irányba, így feleslegessé téve az átfogást – és megmagyarázva a volán formáját. A yoke „pillangó” formáját a Lexus Takumi pilótáinak segítségével alakították ki, így minden részletében a lehető legjobb teljesítményt szolgálja. A yoke kormány segítségével a vezető számára sokkal jobb kilátás nyílik a műszeregységre és az útra is. A Lexus tervezői is kihasználták ezt, és a normál volánok esetében lehetségesnél távolabb és feljebb helyezték a műszereket, ezzel lehetővé téve, hogy a pilótának a legkevésbé kelljen tekintetét levennie az útról. Mindez azt is eredményezte, hogy a Tazuna vezetőtér koncepció még magasabb szintre lépett, ezzel a vezető figyelmét még inkább az útra irányítva.

Lexus_RZ_450e (18)

Az utastér kialakítása és a Tazuna koncepció

Az RZ vezetőtere a Tazuna koncepció evolúciójának tekinthető. Ennek megfelelően a tervezők úgy alakították ki és helyezték el a kormányt, a műszereket, a vezetési pozíciót, és a kezelőszerveket, hogy a pilótának a lehető legkisebb szem- és kézmozdulatokra legyen szüksége vezetés közben. Az egész filozófiát a lovas által a ló irányításához használt gyeplővel végzett apró mozdulatok ihlették – ezt jelenti a „Tazuna” a japán nyelvben. Az opcionális egymozdulatos kormányzás (részletek feljebb) megalkotásával a Tazuna vezetőtér minden előnyét kihasználhatják a felhasználók. A műszerek, a szélvédőre vetített vezetési információs megjelenítő és a 14” multimédiás képernyő elhelyezését optimalizálták a tervezők, míg a műszerfal vonalát alacsonyabbra húzták, így még tovább javítva a vezető kilátását. Az alkotók igyekeztek megjeleníteni a BEV modellekre jellemző kiváló teljesítményt, méghozzá a minimalista, letisztult formákkal, amelyek mellőzik a felesleges elemeket és díszeket, ugyanakkor kiemelkedő minőségű anyagokat használtak A középkonzolon található egy kerek kezelőszerv, amely a shift-by-wire, azaz a mechanikus összeköttetés nélküli váltókar szerepét tölti be, ezzel is hozzájárulva a letisztult összképhez. Az utasteret úgy tervezték meg, hogy a lehető legvilágosabb és legnyitottabb legyen, a felszabadult hangulatot pedig a különböző színek egész sorát felvonultató díszvilágítás teszi teljessé. A Lexus egy újfajta, világító betétet is tervezett, amely az In-ei névre hallgat, és a fény-árnyék játék segítségével képes eltérő hatást kelteni az ajtókon.

Fejlett technológiai megoldások

A Lexus számos fejlett, emberközpontú technológiai megoldást épített be az RZ lemezei alá, melyek növelik a kényelmet és a kellemes utazás élményét biztosítják, ezzel is tovább erősítve az Omotenashi vendégszeretet szellemét. Ezek közül kettő is először lesz elérhető egy Lexus modellben: a különleges bevonattal ellátott, elhomályosítható panorámatető, valamint a vezető és az utas számára elérhető hősugárzós fűtés is újdonság a márka világában.

Hővédelem, elhomályosítható panorámatető

Az opcionális panorámatető növeli a térérzetet és világosabbá teszi az utasteret. Az üvegfelület low-e (alacsony sugárzás) bevonatot kapott, amely visszaveri az infrasugarakat, és míg a napsütéses időszakokban csökkenti a hő bejutását az utastérbe, addig a hidegebb napokon segít megtartani a meleget. A panorámatető emellett egy elektromos funkciót is kapott, amelynek köszönhetően átlátszóból azonnal homályossá válik, így egyetlen gombnyomással megóvhatók az utasok a közvetlen napfénytől.Ennek eredményeképp kevesebbet kell használni a légkondicionálót annak érdekében, hogy komfortos legyen az utastér hőmérséklete, valamint nincs szükség elhúzható sötétítőre sem, ezzel csökkentve az autó tömegét – ezek pedig fontos szempontok az energiafelhasználás lejjebb szorítása terén, hiszen növelni lehet velük az RZ hatótávolságát.

Hősugárzók

Az új hősugárzók térdmagasságban helyezkednek el az vezető és az első utas előtt, a kormányoszlop és a műszerfal alatt. Az ülés- és kormányfűtés mellett képesek felgyorsítani a vezető és az utas légterének felmelegedését, és olyan érzést keltenek az emberben, mintha egy meleg takaróba bugyolálták volna a lábát. Akárcsak a panorámatető, ez a funkció is képes energiát megtakarítani, hiszen csökkenti a légkondicionáló rendszer terhelését.

Lexus_RZ_450e (7)

High tech multimédia rendszer

Az RZ a vadonatúj Lexus Link multimédia felületet kapta meg, amely gyorsabb, intuitívabban működik és még több funkciót vonultat fel, melyek segítik a kapcsolódást, a hatékony útvonaltervezést és az információáramlást.  Az új Lexus NX modellben bemutatott rendszer „mindig aktív”, felhőalapú navigációt is felvonultat, amely azonnali, élő információkkal szolgál a közlekedési eseményekről, balesetekről és útviszonyokról. A hangvezérlés megérti és válaszol a normál beszédre, és képes háttérzaj mellett is felismerni az utasításokat. Rendelkezésre áll egy új „Hey Lexus” asszisztens, valamint az Apple CarPlay és Android Auto funkciókon keresztül okostelefon-integráció is elérhető.

Az autós hírek támogatója az Aquaprfit Zrt.

Aquaprofit_banner_728x90

A jármű DCM (adatkommunikációs modul) modulja lehetővé teszi a kényelmes, over-the-air vezeték nélküli frissítéseket, melyek semmilyen módon nem zavarják meg az autó használatát.

A legfejlettebb aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszerek

Az RZ a legújabb, harmadik generációs Lexus Safety System + fejlett, aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszereit használja, aminek továbbfejlesztett funkciói, valamint a balesetek kockázatának fokozott felismerésére irányuló fejlesztései teljes biztonságot nyújtanak.  Az új RZ fedélzetén bevezetett további újdonságok közé tartozik a kormány elengedését is lehetővé tevő sáv- és nyomtartó rendszer, a proaktív vezetéstámogató asszisztens és egy új ellenőrzőrendszer, amely a vezető viselkedését figyeli, a fáradtság vagy a figyelmetlenség jeleit kutatva. Az adaptív sebességtartó automatika és a sáv- és nyomtartó rendszer együtt dolgozva extra segítséget nyújtanak a vezetőnek lassú tempónál – például egy városi dugóban. A proaktív vezetéstámogató rendszer az első kamerát használja, hogy felmérje a közeledő kanyar szögét, és annak megfelelően állítsa be a kormányzást a forduló biztonságos teljesítéséhez.

e-Latch rendszer biztonságos kiszállást segítő rendszerrel

Az RZ modell a Lexus e-Latch rendszert használja, amely egy kifinomult, elektronikus ajtózár megoldás. Működés közben összedolgozik az autó holttérfigyelő rendszerével, így megalkotva a biztonságos kiszállást segítő rendszert, amely automatikusan megakadályozza az ajtónyitást, ha autó vagy kerékpáros érkezését érzékeli hátulról. A világon elsőként alkalmazott megoldástól azt várják, hogy segít megelőzni az ajtónyitásból származó balesetek 95 százalékát. A tisztább, fejtámlák és csomagok által nem zavart kilátást biztosító digitális belső visszapillantó szintén elérhető, és fejlesztéseinek hála éjszaka és rossz időjárási körülmények között is jobb képet kaphat a vezető.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: