DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Hamiltonnal ülne le egy szaúdi miniszter

A hétszeres világbajnok nem szívesen versenyez Szaúd-Arábiában – erre reagálva az ország sportminisztere felajánlott neki egy személyes beszélgetést, hogy jobban megismerje a helyi kultúrát. Vettellel már sok került hasonlóra.

Mikor 2021-ben a Formula-1 először versenyzett Szaúd-Arábiában, Lewis Hamilton kerek perec kijelentette: nem szívesen van az országban az emberi jogi problémák miatt. Az idei dzsiddai nagydíjon is elmondta, nem változott álláspontja. Válaszként az ország sportminisztere, Abdulaziz Bin Turki Al-Faisal herceg felajánlott egy beszélgetést Hamilton számára, aki érzése szerint felületes információk alapján alkot véleményt Szaúd-Arábiáról.

„Láttam a megjegyzéseket, melyeket Lewis tett, és hogy gondjai vannak bizonyos dolgokkal Szaúd-Arábiában. Nyíltan és őszintén megmondtam neki, beszélhet velem, üljünk le, tárgyaljuk át, milyen problémái vannak, és értse meg a mi álláspontunkat is, mivelhogy sok mindent hallhat Szaúd-Arábiáról, de a részletekbe nem lát bele” – mondta a Motorsport.com-nak a sportminiszter.



„Mi készen állunk egy nyílt párbeszédre, ezt elmondtam az FIA-val és F1-gyel együtt” – folytatta a szaúdi köztisztviselő, aki a rakétatámadást követő egyeztetéseken is részt vett, itt találkozott Hamiltonnal. „Közösen kell összeülnünk és megismernünk a helyzetet. Ezért beszéltem nyíltan a versenyzőkkel és közvetlenül Lewisszal. Azt mondtam, hogy ha beszélni akar ezekről a problémákról, akkor velem megbeszélheti őket – mivel ő azt mondta, nincs kivel beszélnie róluk. Én készen állok leülni vele.”

Al-Faisal javaslata nem előzmény nélküli: elárulta, hogy a tavalyi verseny előtt szintén kritikus véleményt megfogalmazó Sebastian Vettellel annak idején beszélgetett, mikor a német helyi nőknek szervezett gokartozást.

„Tavaly beszéltem Sebbel, és azt mondtam neki, köszönöm, hogy ezt teszed. Hogy jobban megérts minket, nem velünk kell beszélned, hanem az emberekkel. Ez az üzenet, amit mindenkinek szánunk” – mondta a miniszter.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: