DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Dinamittal robbantotta fel Tesláját az elégedetlen tulajdonos

A finn Model S-tulajdonost annyira feldühítette, hogy az autót csillagászati áron javították volna meg, hogy dühében inkább 30 kiló dinamittal felrobbantotta járművet.

Toumas Katainen egykori Tesla-tulajdonos drámai zenei aláfestés közben elmondja, az első 1500 kilométer levezetése még rendben volt, azután viszont hibaüzenetet kapott. A szervizben egy hónapig tartották az autót, majd közölték, nem tudják megjavítani a kocsit, a teljes akkumulátorcsere az egyedüli opció, ami 20 ezer euróba kerülne (hétmillió forintnak megfelelő összeg). A tulaj közölte velük: inkább magával viszi és felrobbantja az autót.

És így is történt: egy robbantási szakértő segítségével 30 kilogramm dinamitat erősítettek a 2013-as évjáratú autóra, majd következett a nagy pillanat. Mindezt nyolcperces dokumentumfilmben rögzítették.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: