DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Megtámadták és kirabolták Norrist az Eb-döntő után

A McLaren pilótája is áldozatul esett az Anglia–Olaszország mérkőzés után tomboló huligánoknak: közel 17 millió forintot érő karóráját letépték a kezéről.

A Formula-1 21 éves britje, Lando Norris is a helyszínről nézte végig a Labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét a Wembley Stadionban, a hazaiak által tizenegyenespárbajban elveszített mérkőzés után pedig még posztolt is. „Elég szomorú vagyok, de szeretlek, Anglia” – írta az Instagramon.

 



A mérkőzés közben és után káosz tört ki a Wembley-nél, mikor jeggyel nem rendelkező huligánok törtek be a stadionba, verekedések és rongálások történtek. A stadionnál 53 letartóztatásra került sor. A The Sun bulvárlap beszámolója szerint atrocitás érte Norrist is.

A versenyző már utcai McLaren GT-jébe szállt volna be, mikor hirtelen huligánok vették körül. Egy szemtanú leírása szerint „Landót lefogták, egy másik rabló pedig lehúzta óráját, mindezt a másodperc töredéke alatt. Látszott, hogy Landót nagyon megrázta az eset. A biztonság rémálomszerű volt egész éjszaka.”

A Sun az eltulajdonított karóráról is megadott paramétereket: egy prototípus Richard Mille RM 11-03 volt, amelynek ára 40 ezer font, azaz átszámítva közel 17 millió forint. Az órát gyakran láthattuk versenyhétvégéken Norris csuklóján.

 

A bulvársajtóban megjelent hírt követően rövidesen a McLaren részéről érkezett megerősítés: Norrist valóban kifosztották a meccs után.

„A McLaren Racing megerősítheti, hogy Lando Norris egy incidensbe keveredett az Euro 2020 döntő mérkőzés után a Wembley-nél, amely során az általa viselt órát elvették tőle. Szerencsére Landónak nem esett bántódása, de érthető módon megrázta az eset. A csapat támogatja Landót, és biztosak vagyunk abban, hogy az autóversenyzés rajongói hozzánk hasonlóan a legjobbakat kívánják számára a hétvégi Brit Nagydíjon. Mivel most már rendőrségi ügyről van szó, ezen túlmenően nem kommentálhatjuk a történteket” – olvasható a csapat hivatalos oldalán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: