DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Nem elég környezetbarátak a hibrid autók?

Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség igazgatója szerint a technológia „rosszabb, mint amit felvált” – egy uniós tervezettel gyorsítanák fel a teljesen elektromos autókra való átállást.

Úgy fest, a plug-in hibrid autók nem tesznek jót a környezetnek, és az egyre szigorodó európai szabályozások miatt az autógyártók fokozatosan leállíthatják a gyártásukat – írja a Forbes alapján a borsod24.hu. Egy uniós tervezet megtiltaná a gyártók számára, hogy 2025 után fenntartható befektetésekként jelöljék meg a plug-in hibrid autókra irányuló fejlesztéseket, ami távol tarthatja a befektetőket. Emellett a szennyező anyagokra, például a nitrogén-oxidok kibocsátására vonatkozó szigorodó szabályok is megnövelhetik az ilyen autók gyártási költségeit – állítja a Reuters.

hibrid-auto-2



A reformok célja, hogy minél jobban felgyorsítsák a teljesen elektromos autókra való átállást és ezzel együtt a klímavédelmi célok elérését. Eddig a szén-dioxid kibocsátásra vonatkozó irányelvek egyformán kezelték a hibrid és a tisztán elektromos autókat, aminek köszönhetően az autógyártók több tízmilliárd eurót fektettek a technológiába.

Egyes autógyártók attól tartanak, hogy az EU idő előtt megszakíthatja a folyamatos, elektromos autók irányába tartó átmenetet. Szerintük a szabályozások jóval megnehezítik majd a hibrid autók eladását a piacon, miközben a fogyasztók még nem állnak készen arra, hogy teljesen elektromos autókat vásároljanak.

A legtöbben attól félnek, hogy nem lesz belőlük megfelelő választék és a töltési infrastruktúra is hiányos lesz. „Őrültség ezt 2025-re bevezetni, mert nem tesz mást, mint hatékonyan megöli a keresletet” – mondta például Adrian Hallmark, a Bentley brit luxusautógyártó vezérigazgatója arról, hogy az uniós javaslat szerint 2025-től már nem sorolhatnák a fenntartható befektetések közé a hibrid autók gyártását. „A legtöbbek számára az elektromos autók egyelőre még nem praktikusak” – tette hozzá.

Julia Poliscanova, az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség igazgatója saját kutatásai szerint égésmotoros üzemmódban a hibridek „több üzemanyagot használtak fel és a szén-dioxid kibocsátásuk is magasabb volt, mint a hagyományos autóké. A környezet és az éghajlat szempontjából a mai plug-in hibrid technológia rosszabb, mint az, amit felvált.” Az autógyártók szerint azonban hibridek, amelyeket megfelelően használnak, azaz elsődleges áramforrásként az elektromos árammal működnek, és tartalékként használják az égést, jóval kevesebbet bocsátanak ki, mint a hagyományos autók és kitartanak az az álláspont mellett, hogy a hibrid autó jó választás azoknak, akik zöldebb utazásra vágynak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: