DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

Megvédte Ecclestone-t az első fekete tesztpilóta

Szokatlan helyről álltak ki a sport korábbi vezére mellett, akit Hamilton és az F1 vezetése is tűz alá vett: Willy T. Ribbs szerint akkor kiderült, hogy Ecclestone nem rasszista, mikor 1986-ban csapatfőnökként lehetőséget adott neki, az első feketének Formula-1-es autóban.

Magára haragította a Formula-1-es közösség prominens tagjait a sportág korábbi irányítója, Bernie Ecclestone, aki egy interjúban arról beszélt, az F1 rasszizmus elleni kampánya nem sok hasznot hoz a sportnak, és azt a megjegyzést is elejtette, hogy „sok esetben a feketék rasszistábbak is, mint a fehérek.” A Black Lives Matter mozgalom mellett kiálló Lewis Hamilton felháborodottan reagált szokásos fórumán, közösségi csatornáin, a Formula-1 pedig még egy közleményt is kiadott, hogy elhatárolódjon Ecclestone szavaitól.



A sportág most 89 éves egykori ura azonban nem maradt teljesen magára: meglepőnek tűnhet, hogy éppen egy színesbőrű versenyző állt ki mellette. Willy T. Ribbs, az egykori NASCAR- és IndyCar-pilóta úgy ismert, mint az első fekete, aki Formula-1-es autót tesztelt. 1986-ban a Brabhamtől kapott lehetőséget, amelynek tulajdonosa éppen Bernie Ecclestone volt.

„Engem akart az autóban, azt akarta, hogy a Formula-1-be menjek” – mondta a CNN-nek Ribbs. Nem Ecclestone-on múlt, hogy az átigazolás végül nem jött létre: „A csapat akkori szponzorai olaszok voltak, és olasz versenyzőket akartak. Maximálisan tiszteletben tartom őt, és semmi gondom nincs azzal, amit mondott. Bernie Ecclestone már állást foglalt akkor, amikor az első színesbőrűt, az első feketét Formula-1-es autóba ültette. Csak tisztelni tudom őt.”

Mivel a most 65 éves Ribbs nem jutott üléshez a Brabhamnél, két évtizedet kellett várni, hogy végül fekete pilóta versenyezzen a Formula-1-ben: 2007-ben Lewis Hamilton mutatkozott be a McLarennél.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: