DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Egyéb

Alonso duplázott a virtuális Indianapolisban

Még csak alig egy hete debütált a szimulátoros világban, máris győzni tudott a kétszeres F1-es világbajnok – ráadásul rögtön kétszer is nyert a legendás indianapolisi ovál virtuális változatán!

Fernando Alonso a múlt héten ejtette meg szimulátoros bemutatkozását, méghozzá mérsékelt sikerrel, ennek függvényében pedig óriási meglepetés, amit a minap elért. A spanyol ugyanis számos további sztár kíséretében meghívást kapott a The-Race által szervezett Legends Trophy aktuális fordulójára, amelyet az indianapolisi oválon tartottak, hiszen ezen a hétvégén rendezték volna az Indy 500-at.

A spanyol pedig jött, látott és győzött a versenyen, amelynek valós változatán augusztusban ismét indulni készül. Az első futamon Jenson Buttonnal vívott nagy csatát az első helyért, míg a második, fordított rajtrácsos viadalon Tiago Monteirót hajrázta le. Ezen az eseményen vett részt a 80 éves Mario Andretti is, aki ugyan nem végzett a top 10-ben, helyenként így is biztató tempót diktált. A teljes verseny a fentebbi videóban nézhető vissza.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: