DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Egyéb

Elkészült a 250 ezredik Skoda Karoq

A Skoda Auto Mladá Boleslav-i gyárában szeptember 20-án legördült a szerelőszalagról a 250 ezredik Skoda Karoq, a jubileumi példány egy Magic-fekete metál színű Karoq 1.0 TSI (85 kW/115 LE). A kompakt SUV-modell világpermierjét 2017 május közepén tartották Stockholmban, sorozatgyártása pedig 2017 júliusban indult be, a Karoq így már gyártáskezdete után mintegy két évvel elérte a negyedmilliós volument.

Amint Michael Oeljeklaus, a Skoda Auto igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja kiemelte: „E mérföldkő jól bizonyítja, milyen népszerű a Skoda Karoq. Nagyszerű siker, hogy már valamivel több, mint két évvel a gyártáskezdet után elértük a 250 ezer darabos mennyiséget, ami a Karoq jelentőségét is hangsúlyozza vonzó modellpalettánkon.”

skoda_karoq_95



A Skoda 2017 júliusa óta készíti Kvasinyban Karoq modelljét, 2018 januárban pedig Mladá Boleslavban is beindult a gyártása. 2018 folyamán a cseh gyártó 115 700, míg az idén eddig 97 900 darabot szállított ki ügyfeleinek Ksroq sorozata tagjaiból, amely így jelenleg a Skoda legkeresettebb modelljeinek egyike.

A Skoda 2016-ban a Kodiaq sorozattal indította el SUV-offenzíváját, amely a márka kínálatának első nagyméretű Sport Utility Vehicle tagjaként jelent meg. A Kodiaq 2016 októbere óta készül Kvasinyban, s 2017 tavaszán érkezett a piacra. A Kodiaq, a Karoq és az új City-SUV Kamiq formájában a cseh gyártó már három vonzó modellel is szolgál e piaci szegmensben, s a márkaembléma helyett mindegyikük már önálló betűből álló márkafeliratot hordoz csomagtérajtaján.

A 2020-as modellévre a Skoda műszakilag és optikailag is frissítette Karoq sorozatát, a nagysikerű kompakt SUV-modellt most a fokozott biztonság és kényelem szolgálatában még gazdagabb felszereltség jellemzi. Rendelkezésre áll hozzá például az új Side Assist rendszere is, amely már 70 méteres távolságig figyelmeztethet a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járművekre. A Karoq connectivity-kínálata is a legkorszerűbbnek számít, s az innovatív Skoda Connect megoldások mellett online-szolgáltatások széleskörű választékával is szolgál. A Skoda Karoq futóműve – amely elsőkerékhajtású és összkerékhajtású kivitelében egyaránt felszerelhető az adaptív futómű (Dynamic Chassis Control; DCC) technikájával – szintén mércéül szolgálhat és mindenkor lehetővé teszi a műutaktól távoli kirándulásokat is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: