DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Fejlesztésekkel érkezik 2020-ban a Karoq és a Kodiaq

Bővített felszereltségi kínálattal, illetve tovább fokozott kényelemmel és biztonsággal érkeznek a 2020-as modellévre a nagysikerű Skoda Karoq és Kodiaq SUV-típusok. Ennek keretében mindkét sorozat tagjai már most megrendelhetők az új Side Assist rendszerrel, amely akár 70 méter távolságból érzékeli a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járműveket. A két kedvelt SUV-típus megújult változatának közös vizuális ismertetőjegye a csomagtérajtajuk „Skoda” felirata.

A Skoda Kodiaq és a Skoda Karoq markáns érzelemdús formai nyelvezete és bőséges térkínálata mellett a jövőben csomagtérajtaján a magabiztos új márkafelirattal érkezik, amely új megkülönböztető jegyként a Skoda Scala és Kamiq új kompakt modelleken, illetve a felfrissített SuperB sorozat tagjain jelent meg és most fokozatosan minden Skoda hátulján feltűnik.

190717_side_assist_resize



Side Assist 70 méter hatótávval

A Skoda Kodiaq és a Skoda Karoq számára kínált vezetői segédrendszerek széles palettáját bővíti már most az extrafelszerelésként rendelhető Side Assist technikája, amely a mindkét SUV-típushoz eddig kapható holttér-érzékelés (Blind Spot Detect) rendszerét váltja fel. Az új berendezés korábbi 20-ról immár 70 méterre növeli az érzékelés hatótávját, emellett két radarszenzorral érzékeli a hátulról közelítő vagy már a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járműveket. Javult a figyelmeztető jelzés észlelhetősége is: a korábban a külső visszapillantó tükrök üvegébe integrált megoldás helyett a figyelmeztető fényjelzés már a külső visszapillantó tükrök házának belső oldalán jelenik meg, így jóval könnyebben észlelhető és fényereje is igény szerint állítható. A rendszer gyorsításkor 15 kilométer/órától lép működésbe, fékezéskor pedig egészen a 10 kilométer/órás tempó eléréséig aktív. A Side Assist technikájának meghatározó eleme a hátsó keresztirányú forgalom asszisztens (Kiállási asszisztens), amely a tolatásos kiállások során érzékeli a jármű mögött mozgó objektumokat.

190717_skoda_kodiaq_4x4_resize

DCC adaptív futómű már elsőkerékhajtással is

Jelentős kényelemnövekedést kínál a két Skoda SUV-típushoz extrafelszereltségként elérhető adaptív lengéscsillapítás-szabályzás (DCC), amely mostantól már nem csupán az összkerékhajtású kivételekhez, hanem elsőkerékhajtással együtt is megrendelhető. A DCC elektronikus szabályzású lengéscsillapítóival automatikusan a pillanatnyi útviszonyokhoz és az adott, illetve előnyben részesített vezetési stílushoz illeszti a csillapítási karakterisztikát. A vezető emellett a menetprofil-választás rendszere (Driving Mode Select) segítségével a Comfort, Normal és Sport lengéscsillapítás-üzemmódok közül választhat, amelyek széles tartományt kínálnak a különösen kényelmes és a hangsúlyosan sportos között.

KESSY mozgásérzékelővel

A Skoda fokozatosan minden modelljéhez a kulcsba épített mozgásérzékelővel látja el KESSY nyitási rendszerét, így csökkenti a jármű lopásának és feltörésének veszélyét. A Skoda Karoq és Kodiaq számára extrafelszerelésként kapható rendszer 15 perc után automatikusan lekapcsolja a kulcs rádiójelét, ha a kulcs épp nincs mozgásban, például ha a fiókban vagy az íróasztalon található. Amint a kulcs újra mozog, a jeladó-funkció ismét aktiválódik, s a Skoda Karoq és Kodiaq a jól ismert módon, kényelmesen nyitható és nyomógombbal indítható, anélkül, hogy a vezetőnek egyáltalán kézbe kellene venni a kulcsot.

190717_skoda_karoq_resize

Új 2.0 TDI motor a Skoda Karoq számára

A Skoda Karoq motorpalettája új, 140 kW (190 LE) teljesítményű 2.0 TDI erőforrással bővül, amely AdBlue-befecskendezéssel, illetve dízel-részecskeszűrővel kiegészített SCR-katalizátorának köszönhetően természetesen kielégíti az Euro 6d-TEMP kipufogógáz-szabvány előírásait. A Skoda Kodiaq sorozatból már jól ismert aggregát alapkivitelben hétfokozatú DSG-sebességváltóhoz és összkerékhajtáshoz csatlakozik.

Új, sportos keréktárcsák a Skoda Kodiaq számára

A 2020-as modellévre egy új könnyűfém keréktárcsa is megjelenik a Skoda Kodiaq választékában. A 20 col peremátmérőjű, sportos stílusú „Ignite” dizájn 255 milliméterre növelt gumiabroncs-szélességgel kívánságra a Skoda Kodiaq Sportline, valamint a Kodiaq RS és a Kodiaq L&K csúcsmodellekhez rendelhető. A Skoda Kodiaq Scout már most szellőztethető első ülésekkel (3-fokozatú szellőzés-vezérlés), bőrkárpittal is rendelhető.

190717_skoda_karoq_kodiaq_resize

SUV-sikertörténet – a Skoda Kodiaq és a Skoda Karoq

A cseh márka „Stratégia 2025” programja keretében Skoda Kodiaq modelljével indította 2016 őszén nagyszabású SUV-modelloffenzíváját, a kompakt Skoda Karoq pedig egy évvel később érkezett. E két modelljével a Skoda a tökéletesen eltalálta a jelenkor szellemiségét és az ügyfelek igényeit a SUV-modellek világszerte dinamikusan bővülő piaci szegmensében. Azóta a Skoda Kodiaq és a Skoda Karoq a vállalat globális növekedési stratégiájának meghatározó pillérévé vált. A Skoda Kodiaq 2016 őszi piaci bevezetése óta világszerte már mintegy 360 ezer példányban készült és a robusztus Kodiaq Scout, a Kodiaq Sportline, a különösen igényes Kodiaq L&K és a sportos csúcsmodell Kodiaq RS formájában széles modellpalettával szolgál. A Skoda Karoq sorozat tagjaiból 2017 ősze óta már 220 ezer készült, s az egyéni igények kielégítésére a Skoda egy Scout és egy Sportline változatot is kínál.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: