DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Nagycsaládos Kodiaq állami támogatással

A kormány április elején elfogadta a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. Ennek megfelelően az állam a törvényi előírásoknak megfelelő nagycsaládosoknak új, legalább 7 személyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít, a jármű árának maximum 50 százalékáig. Az idén július elsején hatályba lépő törvénymódosításnak a cseh gyártó választékából a Skoda Kodiaq 7 személyes változata felel meg, melyre a hazai márkaképviselet egyedi kedvezményt kínál.

A Skoda számára a márka történetének kezdete óta fontos volt a családokkal való törődés, az igényeiknek megfelelő komfortos, korszerű és biztonságos autók tervezése és gyártása. Elegendő csak a legendás Octavia és 1000MB modellekre visszagondolni, de napjaink modellválasztékának kialakításánál is fontos szempont volt a családos felhasználók teljeskörű kiszolgálása. Bár a Skoda jelenlegi választékában megtalálható modellek gyakorlatilag egytől-egyig megfelelnek egy modern család elvárásainak, az állami támogatás igénybevételének azonban alapvető feltétele a legalább hét személyes utastér, így a Skoda a három üléssorral rendelkező Kodiaq modellhez alakított ki egy figyelemre méltó nagycsaládos ajánlatot, melynek köszönhetően akár 3,71 millió forintot is megtakaríthatnak az állami támogatásra jogosultak.

ko_011_small



A Skoda Kodiaq már önmagában is egy robusztus és erőteljes megjelenésű, minden igényt kielégítő divatos SUV modell. A márkára jellemző tágas utastere mellett a kategória legnagyobb csomagterével is rendelkezik, így nemcsak a gyerekülés, de a babakocsi is kényelmesen befér az autóba. A Kodiaq széleskörű kényelmi felszereltségének köszönhetően kellemessé teszi az utazást, miközben a Kodiaq passzív és aktív biztonsági rendszerei vészhelyzetekben is vigyáznak az utazókra.

„Nagyon fontosak számunkra a családok – mondja Németh János, a Skoda márkaigazgatója – ezért is támogatunk társadalmi szerepvállalásunk keretei közt több olyan hazai programot*, mely a családokról, családoknak szól. Örömmel fogadtuk a családvédelmi akcióterv keretében meghirdetett támogatást, és igyekeztünk a Skoda oldaláról is lehetőségeink szerint olyan kedvezményeket kidolgozni, mellyel aktívan hozzájárulhatunk a program sikeréhez. A Kodiaq modell hétszemélyes változatához alakítottunk ki egy nagycsaládos csomagot, mely azon kényelmi és biztonsági felszereltségeket tartalmazza, amiket tapasztalataink alapján vásárlóink a leginkább kedvelnek, illetve tovább növelik a családok biztonságát és kényelmét. A magánszemélyek számára kínált árkedvezmény mellé az akció keretében a nagycsaládos csomagot gyakorlatilag 99 %-os kedvezménnyel biztosítjuk a Kodiaq Ambition és Style felszereltségű autóinkhoz.”

Az akcióban meghirdetett nagycsaládos csomag tartalma:

- hétüléses kivitel

- proaktív utasvédelmi rendszer: ütközésveszély esetén felhúzza az ablakokat és előfeszíti a biztonsági övet

- ISOFIX gyermekülés rögzítési pontok elöl (hátul már a széria része)

- biztonsági öv kontroll a harmadik üléssorhoz

- oldallégzsákok hátul

- családi csomag I.: elektronikus gyerekzár, napfényrolók a hátsó ablakokon

- hulladéktároló az első ajtókban

- tablettartó

A nagycsaládos csomagban megtalálható extrafelszereltségek ajánlott fogyasztói ára 610 870 Ft, amelyet most az akció keretében mindösszesen 6100 Ft-ért kínál a Skoda.

A támogatási kérelmet a rendelet szerint 2019. július 1-től lehet benyújtani az Államkincstár felé, azonban a Skoda márkakereskedéseknél lehetőség van előszerződés kötésére. A nagycsaládos csomagot a feltüntetett kedvezményes áron azon nagycsaládosok vehetik igénybe, akik az állami szerzési támogatásra jogosultak és jogosultságukat az Államkincstár által kiállított határozattal érvényesítik.

* A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat főtámogatójaként a családok, elsősorban a gyermekek biztonságos közlekedésére való nevelésében vállal szerepet a ŠKODA, a sporttámogatási program részeként érdemes kiemelni a „Gyere hokizni” programot, amely a gyermekekkel a jégkorongot, mint sportot igyekszik megszerettetni.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: