DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Tovább halad a jövő rögös útján a Nissan

A 2017-es Genfi Autószalonon hangsúlyosan jelennek meg a Nissan következő lépései az intelligensebb közlekedés felé vezető úton.

A legnagyobb attrakció a Qashqai, mely számos prémium fejlesztéssel, naprakész új formatervvel és dinamikus teljesítményfejlesztésekkel érkezik. A crossover szegmens 10 éves vezető szerepét ünneplő jármű még többet kapott meg a Nissan Intelligens Mobilitás technológiákból.

A Nissan megerősítette, hogy ezen technológiák egy újabb tagja – az innovatív ProPILOT önvezető rendszer – is elérhetővé válik a Qashqaihoz a 2018-as év első feléig. 

nissan-2017-genf-2



A Nissan Intelligens Mobilitás a vállalat közlekedéssel kapcsolatos jövőképe és tervezete, melynek célja a zéró emisszió és a halálos kimenetelű balesetek nélküli közlekedés megvalósítása. Az első ezzel kapcsolatos bejelentés – pontosan egy éve – a 2016-os Genfi Autószalonon történt. Azóta a program három alapköve kapcsán jelentős előrelépések történtek. Ezek az alap összetevők a következők: az Intelligens Vezetés, mely az autók vezetésének fejlesztésére koncentrál, az Intelligens Meghajtás mely az autók meghajtásának fejlesztését irányítja, és az Intelligens Kapcsolódás, mely egy szélesebb látókörű befektetési stratégia az autók társadalmi szerepével kapcsolatban.

Az Intelligens Vezetéshez kapcsolódó fejlesztések közé tartozik a Zökkenőmentes Autonóm Mobilitás (SAM) nyilvános bemutatója. Ez egy NASA technológia továbbfejlesztése, és célja, hogy segítse az autonóm járműveket a váratlan akadályok leküzdésében.

Az Intelligens Kapcsolódás részeként a Nissan járműről hálózatra töltő technológiájának tesztüzeme már több országban, például Dániában és az Egyesült királyságban is megkezdődött. Az első egységek már az ügyfeleknél vannak, akik így energiát értékesíthetnek vissza az áramszolgáltatóknak.

Hasonlóan gyors fejlődés tapasztalható a Nissan elhasznált akkumulátorok felhasználását célzó programjában, melynek keretében használt Leafekből távolítják el az akkumulátorokat. Az irodákban és otthonokban már megjelentek az első Nissan xStorage egységek, illetve ezek gondoskodnak az Ajax futballcsapatnak otthont adó Amsterdam Arena áramellátásáról is.

nissan-2017-genf-1

A Nissan BladeGlider prototípus megvillantotta a nagy teljesítményű Nissan elektromos járművekben rejlő innovációt és élményeket –  ezek szintén kulcsfontosságú elemei a Nissan Intelligens Meghajtás stratégiájának. A Nissan februárban mutatta meg, hogy a BladeGlider hogyan kelti életre Monaco utcáit a Nissan új elektromosautó-nagykövete, Margot Robbie hollywoodi színésznő segítségével. 

A Nissan azt is bejelentette, hogy a világ legnépszerűbb elektromos járműveként számon tartott Nissan LEAF hamarosan debütáló vadonatúj második generációja is megkapja a ProPILOT önvezető technológiát.

A ProPilot országúton sávváltás nélkül képes kezelni a kormányzást, gézpedált és a fékeket, így az utasok élvezhetik a magabiztos utazást, valamint a magasabb szintű kezelhetőség és a nagyobb szabadság kínálta előnyöket. A rendszer már jelenleg is működik japán útjain a Nissan Serena modellben.

A Nissan egy héttel ezelőtt pedig egy médiaeseményen London közútjain mutatta be először Európában a ProPILOT egy fejlettebb verzióját is.

Paul Willcox, a Nissan Europe elnöke ennek kapcsán elmondta: „Nagyszerű eredményeket értünk el a zéró emissziót és halálos baleset nélküli közlekedést célzó Nissan Intelligens Mobilitás tervezet egy évvel ezelőtti bejelentése óta. Az olyan típusok, mint az új Nissan Qashqai, mely ma mutatkozott be a Genfi Autószalonon, csak a kezdetét jelentik az intelligens autózás jövőjének.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: