DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Egyéb

A szélvédőn lógott ki az elütött gyalogos holtteste

Brutális baleset történt a napokban Kaliforniában: a gázolást elkövető nő úgy vezetett le több, mint egy kilométert, hogy közben az autója szélvédőjén kilógott az általa elütött gyalogos holtteste…

A Washington Post beszámolója szerint Esteysi Sanchez épp hazafelé tartott Kaliforniában egy átbulizott éjszakát követően – feltételezhető, hogy alkohol befolyásoltság alatt állt –, amikor nagyjából reggel 6 óra 20 perckor megtörtént a gázolás. Azt nem tudni, hogy a gyalogos épp az úton tartózkodott-e a történtek idején vagy pedig a kocsi szaladt fel a járdára.

 

Mindenesetre az ütközés akkora sebességnél történt, hogy a baleset következtében az áldozat egyik lába levált a testéről, és az autó utasterén átrepülve, a hátsó szélvédőt kitörve a csomagtartón landolt.

A holttest többi része az első szélvédőbe szorult, s itt jön a történet igazán horrorba illő része: az elkövető a hírek szerint csaknem egy mérföldet levezetett így. A beszámolók szerint csak ezután állt meg és sétált haza, ahol a férj értesítette az illetékes hatóságokat és a mentőket – utóbbiak azonban már nem tudtak segíteni az elgázolt gyalogoson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: