DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

A Nissan intelligens jövőképét mutatta be Genfben

A zéró-emissziós és balesetmentes közúti közlekedést célul kitűző Nissan ma bemutatta „Intelligens Mobilitás” jövőképét a Genfi Nemzetközi Autószalonon.

A Nissan termékfejlesztési irányának meghatározására kidolgozott Intelligens Mobilitás a legfontosabb vállalati döntésekben három fő kérdést helyez majd előtérbe: milyen meghajtásúak legyenek az autók, milyen vezetési módok legyenek elérhetők és milyen módon illeszkednek majd az autók a jövő társadalmába. Mindez úgy kerül megvalósításra, hogy közben a hangsúly továbbra is az egyre élvezetesebb vezetési élményen maradjon.

139204_1_5



„Intelligens Mobilitás jövőképünk adja azt a keretrendszert, melynek segítségével hozzájárulhatunk ügyfeleink biztonságosabb és fenntarthatóbb jövőjéhez” - nyilatkozta Carlos Ghosn, elnök-vezérigazgatója.  „A jövőkép megvalósítása érdekében a Nissan hosszú távú stratégiai tervet készített, melyet a K+F területén komoly beruházásokkal támogatott meg.  Ez tette lehetővé, hogy a Nissan 2010-ben bemutassa a valódi áttörést hozó LEAF-et, a világ első sorozatgyártású elektromos autóját - évekkel megelőzve ezzel versenytársait.   Ugyancsak ez volt az, amire támaszkodva kifejleszthettük az önjáró autózáshoz szükséges legmodernebb technológiákat, amelyek 2020-ra tömeggyártásban készülő modelljeink egész sorában lesznek elérhetők.  Ezek a lépések teszik lehetővé, hogy a Nissan az ügyfelek legszélesebb köre számára tegye elérhetővé az elektromos és az önjáró autókat, és így utat nyisson a mobilitás új korszaka felé.” 

A Nissan Intelligens Mobilitás középpontjában három innovációs terület áll:

- Nissan Intelligens Vezetés - a vezető magabiztosságát növelő eszközök, élén a Nissan önjáró ’Piloted Drive’ technológiája áll

- Nissan Intelligens Meghajtás - nagyobb hatékonyság, nagyobb teljesítmény; ezt a területet az elektromos járművek képviselik

- Nissan Intelligens Kapcsolódás - új kapcsolódási pontok a járművek és a társadalom hálójában

Mindhárom területen megjelennek a Nissan csúcstechnológiás fejlesztései: ilyenek a biztonságot növelő innovációk az olyan önjáró technológiák felhasználásával, mint a nagy stabilitású vezérlő- és a rendkívül megbízható vezetési rendszerek. Ide tartoznak a nagy hatékonyságú hajtásláncok, beleértve mind az alternatív mind pedig a hagyományos üzemanyag-felhasználású, modern sebességváltóval felszerelt motorokat is. Végül pedig meg kell említeni az energiagazdálkodás területén kidolgozott megoldásokat is.

A Nissan számára azonban mindig az a műszaki jellemzőkön túlmutató élmény áll a középpontban, amit a vezető és az utasok az Intelligens Mobilitás segítségével tapasztalhatnak meg. Ez az élmény az, amit a Nissan most ügyfeleinek felkínál. Összefoglalva: a Nissannal a vezetés még személyesebb, még több lehetőséget kínáló és még lenyűgözőbb élménnyé válik.

Nissan Intelligens Vezetés 

A Nissan Intelligens Vezetés elsősorban a teljesítményről, a kényelemről és a biztonságról szól, amihez a Nissan a napi közlekedéssel járó stressz és a közlekedési körülményekből fakadó kockázatok csökkentésével szeretne hozzájárulni. E fejlesztések közül sokat már használunk, hiszen a vezetők már ma is számíthatnak rá, hogy járművük felismeri a veszélyes helyzeteket és megteszi a biztonság növeléséhez szükséges megfelelő lépéseket. A Nissan vezető szerepet tölt be e téren olyan biztonsági pajzs technológiáival, mint a sávelhagyás-jelzés vagy a vészfékezési asszisztens. Ezt a vezető szerepet tovább erősíti az önjáró autótechnológiákkal is, amelyeket minden ügyfél számára elérhetővé tesz majd termékcsaládjának legfontosabb modelljeiben.

A következő négy évben a Nissan számos önjáró technológiával felszerelt járművet vezet majd be Európában, az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában. A technológia a széles körben elterjedt, tömegpiacra szánt autók felszereltségének része lesz, megfizethető áron. Az első modell Japánban kerül forgalomba, még ebben az évben. Európában egy közúti bemutató demonstrálja majd a Nissan önjáró technológiájának fejlettségét 2016-ban. 2017-ben pedig az európai piacokon is megjelenik majd az első, ’Piloted Drive’ funkcióval is felszerelt Nissan Qashqai.

„Az önjáró autótechnológiák már régóta K+F tevékenységünk részét képezik: 2013 óta folyamatos és kiterjedt közúti teszteket végzünk” - mondta Daniele Schillaci, a Nissan globális marketing és értékesítési tevékenységért felelős igazgatóhelyettese.  „Ezek a tesztek igazolták a Nissan önjáró technológiára épülő műszaki megoldásainak egységességét és sokoldalúságát valós forgalmi körülmények között is. Önjáró technológiánk a mostani vezetési élményt felülmúló, még kellemesebb és stresszmentesebb élményt kínálnak.”

139203_1_5

Nissan Intelligens Meghajtás 

A Nissan az első számú autómárka az elektromos járműtechnológia és a kapcsolódó értékesítés terén. A Nissan meggyőződése, hogy a csendes, mégis nagy nyomatékú gyorsulás és a megnövelt hatótávolság elengedhetetlenül szükséges a lenyűgöző vezetési élményhez. A Nissan ezért megnövelte az EV akkumulátorok kapacitását és teljesítményét, ami az Európában elsőként a Genfi Autószalonon bemutatkozó IDS tanulmányautó 60 kWh-s akkumulátorában és 550 kilométeres* hatótávolságában öltött testet. A Nissan által kifejlesztett technológiák csökkentik a töltési időt, és más, innovatív módokon is növelik az elektromos járművekben rejlő lehetőségeket. A jármű fedélzetére szerelt alternatív energiaforrások, mint például az üzemanyagcellák, tovább növelik a felhasznált üzemanyagok sokféleségét és ösztönzik a megújuló energiaforrások fejlesztését.  Szintén az Intelligens Meghajtás területéhez tartozik a csökkentett méretű turbó- és XTronic sebességváltóművek további fejlesztése, ami egyszerre szolgálja az üzemanyag-hatékonyság javítását valamint a fokozatmentes azonnali reakciót és gyorsulást.

„A Nissan az energiaforrások széles körét kutatja a holnap járművei számára. Fontosnak tartjuk szerepünket a különböző technológiákba való beruházások területén.” - tette hozzá Schillaci. „LEAF modelljeink mostanra már több, mint 2,1 milliárd kilométert tettek meg vezetőik nagy megelégedésére. Ez újabb bizonyítéka az elektromos járművek gyártása terén elért magasszintű tudásunknak, és a fejlett, intelligens technológiák bevezetésében való jártasságunknak.” 

Nissan Intelligens Kapcsolódás 

Hogyan képes egy autógyártó új előnyöket nyújtani a társadalom számára, és hozzájárulni a tisztább levegő, a zöldebb bolygó és a közlekedésbiztonság eléréséhez?  A válasz az autók, az emberek és a társadalmi infrastruktúra összekapcsolásában, valamint a nélkülözhetetlen töltőinfrastruktúra kiépítéséhez való hozzájárulásban rejlik.

A Nissan elősegíti az autók csatlakozását az olyan társadalmi infrastruktúrákhoz, mint például az út-, információs- és villamos hálózatok. Mindez a forgalmi dugók csökkenéséhez, az autók hatékonyabb megosztásához, a járművek távvezérelhetőségéhez és jobb energiagazdálkodáshoz vezet.

Ezen kívül a Nissan továbbra is hozzájárul az elektromos járművek töltőhálózatának bővítéséhez Európában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Japánban. A mai napig több mint 10.500 villámtöltőt helyeztek üzembe, és a Nissan partnereivel azon dolgozik, hogy Európában még tovább növekedjen a bármely elektromos járműhöz használható villámtöltők száma. Ez segíti a piac egészének növekedését, valamint hozzájárul az elektromos autót használó európai sofőrök kényelméhez és nyugalmához.

„Az Intelligens Kapcsolódás összekapcsolja a Nissan meghajtással és vezetési élménnyel kapcsolatos kezdeményezéseit a társadalom egészével.” - mondta Schillaci. „Az Intelligens Mobilitás nem csupán a vezetés élményét növeli, de fontos lépést jelent a zéró-emissziós és balesetmentes közlekedés elérése felé is.  Ezen fontos célkitűzések eléréséhez az autógyártók magas szintű elkötelezettségére van szükség. Együtt kell működnünk a szabályozó hatóságokkal, hogy olyan törvényeket, szabványokat és irányelveket alakítsanak ki és fogadjanak el, amelyek támogatják az önjáró autók használatát.” 

A Nissan Intelligens Mobilitáshoz kapcsolódó technológiák alkalmazása jelenleg az Aktív Biztonsági Pajzs, a kamerák és az elektromos járművek használatában valósul meg. A kör tovább bővül majd a ’Piloted Drive’ technológiával felszerelt járművekkel, melyek Japánban 2016-tól, Európában pedig 2017-től lesznek elérhetők. A Nissan jövőképében az autók megosztása, az integrált közlekedésirányítási rendszerek és a vezeték nélküli töltőhálózatok rajzolják ki az Intelligens Mobilitás teljes koncepcióját.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: