DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Négy új modellt villant meg a Ford Genfben

A Ford ma a Genfi Autószalonon bemutatta új Ford Vignale modelljeit és megújult, magas színvonalú termék- és fogyasztói élményt kínáló programját.

A Ford leleplezte az új Ford Edge Vignale és az új Ford S-MAX Vignale modelleket. A vállalat az év későbbi szakaszában hozza nyilvánosságra a Ford Edge Vignale árát. A Ford S-MAX Vignale már megrendelhető.

FordGeneva2016_Mondeo_Vignale_MilanoGrigio_01



A kiállításon első ízben látható a Ford Mondeo Vignale ötajtós kivitele (aminek értékesítése 2017-ben kezdődik), és ugyancsak Genfben állt reflektorfénybe a hamarosan érkező Ford Kuga Vignale tanulmányautó-változata is.

A Ford emellett új dizájn-opciókat is bemutat, amelyek már a jövő évtől a vásárlók rendelkezésére állnak, akik így még inkább saját ízlésükhöz formálhatják a Ford Mondeo Vignale és Ford S‑MAX Vignale külső megjelenését.

A kibővített Ford Vignale modellcsalád autói az Európa-szerte megnyitott FordStore márkakereskedésekben rendelhetők meg. A FordStore kereskedések kifejezetten e célra kialakított Vignale Lounge termei személyre szabott vásárlói élményt teremtenek, s e folyamatot Vignale Ügyfélkapcsolati Managerek segítik. Eddig 300 FordStore létesítmény nyílt meg, és vállalat azt tervezi, hogy a jövő év elejére 500 tagúra bővíti a hálózatot.

A Ford ugyanakkor egy új utazási-, rendezvény- és életstílus-szolgáltatást is bevezet, amely egyedi ajánlatokkal szolgál a Ford Vignale ügyfelek számára, igazodva utazási és életstílusbeli szokásaikhoz. Az ajánlatok közt ugyanúgy szerepel majd a londoni Chelsea Virágkarnevál, mint a monacói F1 Nagydíj, vagy éppen a Cannes-i Filmfesztivál VIP-premierei.

“Vásárlóink igényes emberek, akik sokat várnak a Fordtól. Olyannyira sokat, hogy bizonyos modelljeink értékesítésében akár a 70 százalékot is eléri a legmagasabb szintű Titanium felszereltség aránya,” nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. „A Ford Vignale révén mind a luxus, mind a személyes szolgáltatások tekintetében a Ford legjavát kínálhatjuk vásárlóinknak. Ez az oka annak, hogy a Ford Mondeo Vignale mellett most megjelenik az Edge és az S-MAX, sőt hamarosan a Kuga is.”

A Ford Vignale első márka-nagykövetei is bemutatkoznak; ők a divat, a dizájn és technológia világának sikeres, újító szellemű képviselői, akik az online és a nyomtatott médiában és a digitális videokampányokban képviselik majd a Ford Vignale programot:

- Joe Casely-Hayford OBE és Charlie Casely-Hayford – apa és fia, a brit Casely-Hayford divatház tulajdonosai és a sztárok divattervezői

- Kai Petermann – német formatervező, digitális trendformáló, a stilsucht.de blog alapítója

FordGeneva2016_Kuga_Vignale_05

Látványosan bővül a Ford Vignale modellkínálata

A Genfben kiállított Ford S-MAX Vignale exkluzív gyöngymetál Vignale Milano Grigio, valamint  Vignale White Platinum fényezéssel jelenik meg.

A Ford Edge Vignale metálbarna Vignale Ametista Scura színben, illetve Vignale White Platinum fényezéssel látható. Mindegyik autót a Ford Vignale sorozat jellegzetes hatszögletű felső hűtőrácsa díszíti, sötét matt fényezéssel és polírozott alumínium kerettel.

A gondosan kidolgozott külső részletmegoldások látványosan feldobják az autók megjelenését; jó példa erre a Ford Edge Vignale egyedi, krómozott ködfényszóró-kerete, a Ford S-MAX Vignale csomagtérajtaján körbefutó, Vignale-dombormintázatú betét, és persze az összes modell 19 colos, polírozott alumínium keréktárcsái.

Hatásosan hangsúlyozza ki a Ford S-MAX Vignale és a Ford Edge Vignale utasterének prémium karakterét a hatszögletű varrással díszített Windsor bőrkárpitozás, amelynek különleges szmoking-stílusú öltései az üléseken és az ajtók belső felületén is láthatók; a kárpitok Cashmere vagy sötét Ebony színekben rendelhetők. Az Ebony bőrkárpitozás a középső kartámaszra és a tárolódobozra is kiterjed, akárcsak a műszerfalra, amelynek utasoldali részén alumínium hullámvonal fut végig.

A tavaly bemutatott négyajtós és kombi karosszériaváltozatok után Genfben látható először a Ford Mondeo Vignale ötajtós kivitele is. A Ford Mondeo Vignale és a  Ford S-MAX Vignale vásárlóinak a márka különleges opciókat kínál, például sötét árnyalatúra fényezett könnyűfém keréktárcsákat és ködfényszóró-kereteket, valamint krómozott elemek nélkül kialakított külső felszereltségi csomagokat, amelyek szintén a Genfi Autószalonon jelennek meg először.

“A Ford Vignale kifinomultságot és prémium sportosságot sugall,” vélekedett Joel Piaskowski, a Ford Európa formatervezési igazgatója. “A Ford Vignale segítségével a vásárlók sokkal egyedibb módon élvezhetik a luxust, és fejezhetik ki egyéniségüket.”

FordGeneva2016_S-MAX_Vignale_tp_02

A Ford S-MAX Vignale, a Ford Edge Vignale és a Ford Mondeo Vignale modellekben alapfelszereltségként jelenik meg a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, amely gyorsabban működik, és újratervezett 8 colos érintőképernyője immár a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető.

Az autósoknak elég megnyomniuk egy gombot, majd kimondani, hogy „kellene egy kávé”, „tankolni kellene”, „kellene egy parkolóhely” – és a rendszer máris kávézót, benzinkutat vagy parkolót keres, sőt akár vasúti pályaudvart, repteret és szállodát is. A navigációs eszköz segítségével a rendszer ezután a kiválasztott úti célhoz irányítja a sofőrt.

A kifinomult technológiák sorában megtalálható még a Ford Aktív Zajkioltás* is, ami a kabinban elhelyezett három mikrofonnal méri fel a belső térbe beszűrődő motorzajt, és az autó audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben. Az erős és üzemanyag-takarékos erőforrások kínálatában a Ford 210 lóerős, 2,0 literes biturbó TDCi dízelmotorja is szerepel.

Ford Kuga Vignale tanulmány: a SUV-ok jövője

A Ford Kuga Vignale tanulmányautó bepillantást nyújt abba, milyenek lesznek majd a Ford gazdag felszereltségű SUV-modelljei az európai piacon; a tanulmány alapjául a Ford Kuga közepes méretű SUV szolgált, ami Genfben áll először egy autókiállítás közönsége elé.

FordGeneva2016_Edge_Vignale_01

A Ford Kuga Vignale tanulmány Vignale Palazzo Pearl fényezéssel – egy egyedi, gyöngyház-jellegű festéssel – készült. Az első és hátsó alsó védőelemeket, valamint a ködfényszórók keretét és az ajtóbetéteket patinás, sötét fényezés díszíti, a ködfényszóró-betétek pedig fényes fekete színben csillognak.

Az autó utasterét egyedi bőrkárpitozás borítja; az üléseket, az ajtópaneleket és a műszerfalat szmoking-stílusú öltések díszítik, sőt még a csomagtér padlóját és a csomagtérajtó belső részét is bőrrel kárpitozták.

Az oszlopok belső felülete és a tető borítása szarvasbőr hatású Alcantara anyagból készült; a kesztyűtartó és a kartámasz-konzoldoboz párnázott burkolatot kapott, a középkonzolt pedig prémium hatású Opale sötétszürke, gyöngyház-hatású fényezés fedi.

A 2015-ben eladott 102.000 darab Kuga négyötödét a gazdag Titanium felszereltséggel rendelték meg a vásárlók, ami azt mutatja, hogy nagy az érdeklődés a luxusváltozatok iránt a SUV-szegmensben, ami az iparági adatelemző IHS intézet szerint 2020-ra a teljes járműértékesítés 27 százalékát adja majd, szemben a 2014-es 20 százalékkal.

“Ford Kuga Vignale tanulmányautónk is világosan utal a luxus-SUV modellek egyre erősödő trendjére; az autó prémium dizájnja, anyagválasztása és kézműves kidolgozása a Ford legszebb értékeit képviseli” mondta el Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Nagy lehetőséget látunk abban, hogy kibővítjük a Ford termékkínálatának prémium szegmensét, s hogy ezáltal olyan különleges élményt teremtünk, ami megfelel vásárlóink egyre növekvő elvárásainak.”

Stílus az utazásban

A Ford Vignale vásárlói minőségi élményekre vágynak, és a legmagasabb szintű luxus mellett az idő is fontos tényező számukra. A Ford személyre szabott szolgáltatást nyújt számukra, aminek segítségével Európa-szerte egyszerűen juthatnak exkluzív utazási- és életstílus-élményekhez.

FordGeneva2016_Edge_Vignale_06

A globális rendezvény-, életstílus- és utazásszervező ügynökséggel, a Total Management vállalattal közösen kínált szolgáltatás a különleges élmények válogatott kollekcióját kínálja a Ford Vignale ügyfeleknek – olyan luxusszínvonalú helyeken, mint a Relais & Châteaux Mas de Torrent a spanyolországi Gironában, vagy a Grayshott Spa and Hotel az Egyesült Királyságban.

Az exkluzív kínálatban számos színházi, zenei és sportesemény – például a French Open teniszbajnokság – szerepel. A Ford egy havonta elküldött email-ben tájékoztatja ügyfeleit a legújabb exkluzív utazási és életstílus-lehetőségekről; a szolgáltatás ebben a hónapban indul Európában.

Mindemellett az ügyfelek rendelkezésére áll az Apple és Android™ operációs rendszerekre kifejlesztett Vignale Service okostelefonos alkalmazás is. Az alkalmazás közvetlen kapcsolatot kínál a Vignale Magazin online életstílus-tartalmaihoz; vezetési tippeket és információkat ad; segít megkeresni a legközelebbi márkakereskedést; GPS-alapú szolgáltatásai közt megtalálható a Ford Vignale Park Me és a benzinkút-kereső, és egyetlen érintésre kapcsolatot teremt a vészhelyzeti segélyhívó szolgálattal vagy a Vignale One Call munkatársaival.

Bemutatkoznak a Ford Vignale nagykövetei

Az új Ford Vignale Nagykövetek – a Ford Vignale bemutató kampányának sztárjai – egytől egyig elismert emberek saját szakterületükön, és hűen tolmácsolják a Ford szenvedélyes elkötelezettségét a kortárs dizájn és a kimagasló minőségű kézműves alkotások iránt.

FordGeneva2016_Kuga_Vignale_02

Joe and Charlie Casely-Hayford (apa és fia) a Casely-Hayford divatmárka képviselői és a férfidivat közismert szereplői. A Casely-Hayford páros az első, aktívan is együttműködő apa-fia páros a divatvilág élvonalában, és ügyfeleik közt olyan híres zenészek szerepelnek, mint Lou Reed, Nas, Sam Smith, a The Clash, a The xx és a U2. Joe Casely-Hayfordot a divatvilágban végzett értékes szolgálataiért 2007-ben a Brit Birodalom Rendjének lovagjává ütötték.

A berlini Kai Petermann a legnépszerűbb német lakberendezési blog, a “stilsucht.de” alapítója és kreatív igazgatója. Ez az egyik legnagyobb német trendformáló blog, és témáinak középpontjában leginkább a dizájn-felfedezések, az életstílus-ötletek és a technológiák állnak. A Ford idővel további Ford Vignale Nagyköveteket is bemutat majd, akik az év későbbi szakaszában csatlakoznak a programhoz.

“Azért döntöttünk úgy, hogy együttműködünk a Ford Vignale-val, mert erős szinergiát éreztünk a két márka között,” mondta el Joe Casely-Hayford. “Tetszett nekünk az ötlet, hogy kombinálják a kézműves kidolgozást az innovációval, a technológiát a tradícióval. Azt pedig egyenes imádtuk, ahogyan az apró részletekre is figyelnek.”

Saját Vignale Kollekció

A 2016-os Vignale Kollekció egyesíti a Ford Vignale formatervezőinek dizájn-portfólióját és a Ford Vignale modellek kézműves kidolgozását és prémium anyagait. A Vignale Termekben és a kifejezetten e célra létrehozott online vásárlási felületen megtekinthető és megrendelhető Vignale Kollekcióban olyan különleges tárgyak szerepelnek, mint például a kézzel varrott bőrből készült iPod-tok és irattáska, amelyek dizájnját a különleges Ford Vignale hűtőrács és a kézzel varrott ülések egyedi mintázata ihlette.

A kínálatban emellett egy kiváló minőségű bőrrel borított USB-háttértár is szerepel, valamint egy vintage bőr írómappa exkluzív formatervezésű LAMY Vignale töltőtollal és golyóstollal; egy bőr mappa az utazáshoz szükséges dokumentumoknak; egy pénztárca és egy bőr napszemüveg-tartó. A Vignale Kollekcióban most először jelenik meg a puha bőrborítású jegyzettömb-sorozat is.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: