DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Egyéb

A Mazda szponzorálja Babos Tímeát

Szembe menni a konvenciókkal, felülmúlni az elvárásokat, megfelelni a kihívásnak, sohasem feladni – csak néhány közös dolog, amely összeköti a Mazdát és Babos Tímeát.

A japán márka először támogat magyar sportolót céljai elérésében, s biztosítja Magyarország jelenleg első számú teniszezőjének a könnyebb felkészülést, és a könnyed mobilitást.

2H0_1979_



Timi nem fél máshogy megközelíteni dolgokat, ha azzal jobb eredményeket érhet el – jelenlegi eredményei pedig (jelenleg egyéniben 83., párosban 12. a WTA világranglistáján, párosban tavaly és idén is döntős volt Wimbledonban) jól tükrözik kitartó munkáját és tehetségét.

A Mazda hozzá hasonlóan hisz abban, hogy konkurensei között kiemelkedőt alkot, elég csak a Wankel-motorra, az MX-5 roadsterre, vagy a SKYACTIV-technológiára gondolni.

Az együttműködés első lépéseként Timi egy 2015-ös Mazda CX-5-öt használ, mikor épp nem a világ távolibb táján versenyez. „Azt szeretem a CX-5-ben, hogy lendületesen vezethető, erős, mégis kezes és nagyon könnyű irányítani, nagyon hamar megszoktuk egymást” – jellemezte Timi a CX-5-öt.

Babos Timi (22) Sopronban született, egy egyéni és 11 páros WTA-győzelme van, ill. 12 egyéni és 9 páros ITF tornát nyert. 2012-ben érte el karrierjének eddigi legjobb eredményét, a WTA-ranglista 59. helyét egyéniben; 2015 júniusában pedig párosban a 8. helyen állt.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: