DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
Egyéb

Az eltűnt ráncok nyomában - Toyota Yaris

A pár hónapja frissített Yaris nemrégiben hozzánk is eljutott, a kisautó az Aygónál bevezetett orr résszel, átalakult belsővel és újrahangolt futóművekkel várja a vásárlókat.

A Toyota minőség régóta szállóigévé vált, de az is, hogy a japán cég több modellje elég unalmas. Úgy látszik a jelzések eljutottak a gyárba, mert a legutóbbi frissítésnél, az elődjénél már jóval több „élet” került a Yaris-ba. Ami pozitív, hogy ez nem csak az orr részre rajzolt X-ben nyilvánul meg, hanem belül is látható és a vezethetőségen is érezhető.

NYITO_IMG_7835



A külsőre érdemes még egy kicsit visszatérni, kis feketeséggel színt vittek az autóba: a külső tükör előtti terület és az azt követő ajtóoszlopok is feketében pompáznak, amely ad egy kis egyediséget – kis túlzással – dinamizmust a karosszériának.    

Az utastérből eltűnt a teljesen fekete belső, ezen felül az alkalmazott anyagok minősége is jobb lett. A formatervezés terén azért lehet még hova fejlődni, a műszereket burkoló műanyag ív bal oldalába például elrejtettek egy íves tároló-szerűséget, ami a formaterv miatt került oda, ám ez nem vigasztalja azokat a tulajdonosokat, akik azt tapasztalják, hogy semmi nem marad meg a csúszós, szűk helyen.

Bőven akad persze azért pozitívum is: a kocsi jobb vezethetőségéhez hozzájárult, hogy a karosszéria 36 pontjára került új hegesztési varrat (amelyek miatt megnövekedett a szilárdság), emellett áthangolták hátsó futóművet és a kormánymű is új. Ami komolyan javította a kocsi élvezeti faktorát, az a sebességváltó, a kézi kapcsolású szerkezetnek igen jó a működése, öröm a használata. Ezek járultak hozzá, hogy a friss Yaris már ne az unalomról és a szürkeségről szóljon.

 

A motor szerencsére maradt a bevált 1,33 literes négyhengeres, ami egy híján száz lóerővel repíti a kiskocsit, ráadásul elfogadható dinamizmust és kis fogyasztást produkál.                     

Hossz/szél./mag.: 3905/1695 /1510 mm

Motor: 1329 cm3, 99 LE/6000 125 Nm/4000

Gyorsulás (0-100 km/h): 12,6 mp

Ár: 4 125 000 Ft (Alapár: 2 790 000 Ft)

Tesztautó: Toyota Balogh, Miskolc

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: