DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Ki kivel jár a WTCC pilótái közül?

A WTCC mezőnyének tagjait jól ismerjük, most pedig arra is fény derül, kik szorítanak kedveseikért otthon, a pályán vagy adott esetben éppen mellettük, a versenyautóban ülve. Íme a Túraautó Világbajnokság pilótabarátnői.

Justine és Yvan Muller:

Justine korábban maga is versenyző volt, Mullerrel az Andros Trophy egyik fordulóján ismerkedett meg.  Később az Eurosportnál kezdett dolgozni sportriporterként. A pár szabadidejében leginkább otthon pihen vagy sportol. Justine saját bevallása szerint nagyon izgul a versenyek alatt, de mindig próbálja bátorítani párját. Kislányuk, Tia 2013 decemberében született meg, a négyszeres bajnok pilótának viszont már előző kapcsolatából van egy lánya, Nina.

muller1



 

Severine és Sebastien Loeb:

Néha Severine is beül a versenyautóba férje mellé, mint navigátor; már több ralin is indultak együtt. A pár kislányukkal, Valentine-nel él együtt a svájci Lausanne-ban.

loeb



 

Victorie Fenestraz és Jose Maria Lopez:

lopez



 

dr. Hohmann Johanna és Michelisz Norbert:

A pilóta és párja húsz éve ismeri egymást, hiszen egy iskolába jártak Hímesházán. Kapcsolatuk több mint öt éve tart, eljegyzésükre 2013 tavaszán került sor. Az esküvőn is gondolkodtak már, amit szűk családi körben szeretnének megtartani. Johanna adójogászként dolgozik, munkája mellett próbál minél több időt párjával tölteni és általában elkíséri őt az európai futamokra.

michelisz



 

Ulrika és Rickard Rydell:

A pilóta és párja három gyermekükkel, Emmával, Lisával és Max-szel él Stockholmban. A Rydell családnak van egy virágboltja, a versenyző is besegít a munkába, ha ideje engedi.

Rydell



 

Andrijana Kerkes és Dusan Borkovic:

Borkovichoz hasonlóan felesége is szerb származású, de tíz évig Amerikában tanult, majd Oroszországban és több európai városban is eltöltött néhány évet. Vágyott vissza hazájába, de nem ott képzelte el további életét és a családalapítást, míg nem találkozott a pilótával. Andrijana korábban profi szinten kosárlabdázott, férjével is egy meccsen ismerkedett meg 2010-ben. Egy évvel később a lánynak fel kellett adnia a karrierjét egy sérülés miatt, ezután tért vissza Szerbiába. Utazása előtt Borkovic egy videóüzenetben kérte meg Andrijana kezét, aki a reptérre érkezve rögtön igent mondott. Esküvőjüket 2012 szeptemberében tartották Pančevón. A lány közgazdaságtant és számvitelt tanult, jelenleg a versenyző menedzsereként dolgozik, így minden futamra elkíséri őt.

borkovic



 

Jasmin és Rob Huff:

Az angol pilóta és kedvese egymástól csupán néhány kilométerre nőtt fel Staplefordban, mégis csak 8 éve találkoztak először egy klubban. 2012 augusztusában házasodtak össze Cambridgeben, azóta is ott élnek. Huff a szülei és testvére mellett kedvesétől kapja a legnagyobb támogatást. A lány félti férjét a futamok alatt, amire meg is van az oka, mivel találkozásuk után néhány hónappal - amikor először látta versenyezni a párját - Rob nagy balesetet szenvedett.

 huff



 

Mihail Kozlovszkij és barátnője:

 kozlovskiy2



 

Zoe és James Thompson:

A pilóta elvált, az utóbbi években barátnőjét, Zoét láthatjuk az oldalán.

thompson3



 

Elle Norrie és Tom Chilton:

Chiltonék 2013 januárjában jelentették be, hogy hamarosan gyermekük születik. Kisfiuk, Freddie júniusban jött világra. A pár tavaly nyáron házasodott össze.

 chilton



 

Mandie August és Rene Münnich:

Mandie 2008 óta versenyez, már többször részt vett párjával a ralikrossz Európa-bajnokságon. Két gyermekük szültetett.

munnich

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: